Az egész Földet mélyen érinti a koronavírus-járvány. A szabályok betartása, a védekezés most mindennél fontosabb. Így gondolja ezt Caramel is, akinek semmi kedve elkapni a betegséget, és mindent meg is tesz, hogy a kórokozót ne vigye haza szeretteinek. A zenés rendezvények korlátozása a pályatársaihoz hasonlóan az ő életét is befolyásolja, éppen ezért fontosnak tartja, hogy minél hatékonyabban kezeljük a helyzetet.
– A legújabb szigorítások előtt havonta 2-3 koncertet még tartottunk.
Persze hiányoznak az igazi nagy rendezvények, hiszen nyolc hónapja nem vehettünk részt nagyobb bulikon – mondta a Borsnak Caramel.
A családapa hozzátette: Hál Istennek vannak még tartalékai, melyek segítségével egyelőre képes átvészelni a mindannyiunk számára nehezebb időszakot.
– Aki egy kicsit is meg van áldva józan ésszel, egy ideje takarékosabb. Most mi sem élünk nagy lábon.
Gondolom, majdnem mindenki így van vele az országban, hogy ki-ki próbálja előrelátóan intézni az ügyeit. Egy darabig biztosan nem térhetünk vissza a régi kerékvágásba – magyarázta az énekes, utalva arra, hogy a szakemberek nyilatkozatai alapján számítani lehet rá, hogy még körülbelül annyi idő van hátra a járványból, mint amennyin már túl vagyunk.
– Durva a helyzet, de igyekszünk magunkat így is jól érezni. Optimisták vagyunk. A feleségemmel, Szilvivel úgy intézzük, hogy a kislányunk, Szofi semmit ne érezzen meg abból, hogy mostanában visszavettünk a költekezésből.
Nem arra kell gondolni, hogy napi szinten spórolunk, de feleslegesen egyáltalán nem szórjuk a pénzt. Amink van, megbecsüljük, és megnézzük, hogy mire költünk – árulta el Caramel, akinek nagy szerencséje van hitvesével, ugyanis a félig vietnami származású Szilvi remekül bánik a fakanállal.
Ez azért fontos, mert egyáltalán nem létkérdés számukra, hogy például mindennap drága vendéglőkből rendeljenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.