Aktuális

Brigitta: Ami neked felesleges, másnak ajándék – hétköznapi hős

Bors

Létrehozva: 2020.11.22.

Berki Brigitta mélyszegénységben élő családoknak gyűjt szabadidejében, a legjobban tanuló kisdiákokat pedig nyaralással lepi meg. A fiatal nő leginkább ott segít, ahol nem csak a pénztelenség az egyedüli probléma.

Forrás: saját

Négy évvel ezelőtt kezdett el jótékonykodni, amikor egy családi tragédia felnyitotta a szemét.

Néhány évvel ezelőtt édesapám agyvérzést kapott és rettenetesen megijedtem. Édesanyám azonban rávilágított, hogy ugyan most nagyon rossz nekünk, de vannak olyanok, akiknek sokkal rosszabb – mesélte Berki Brigitta a Vasárnapi Borsnak.

Mert akadnak olyan családok, ahol egy betegség mellett azzal is szembe kell nézni, hogy nincs mit enni, vagy nincs mivel fűteni. Ahogy ezt megértettem, belevágtam, hogy másokon segítsek. Első lépésként elkezdtem az interneten rászoruló családokat keresni, majd felvettem a helyi önkormányzatokkal a kapcsolatot.

Elsősorban olyanokon szeretne segíteni, akiknek nem csak a szegénységgel kell megküzdeniük.

Mindenkit azzal támogatunk lehetőségeinkhez mértem, amire épp szüksége van. Ahol az étkezés is probléma, ott élelmet vásárolunk, de előfordul, hogy tisztasági festésben, nyílászárócserében, ruha- és bútorvásárlásban se­gítünk. Az olyan családoknál, ahol kiemelkedő teljesítményű gyermek van, oda akár számítógépet is viszünk. Az adományokat ma­­gánszemélyek és cégek ajánlják fel, mi ezeket juttatjuk el a családokhoz – magyarázta a fiatal nő.

Szerinte elsőként mindig az alapproblémát kell orvosolni, mert utána sokan képesek a saját lábukra állni.

Fontosnak tartom, hogy az érintettek tegyenek is valamit a segítségért cserébe. Elvárjuk, hogy rendet tartsanak maguk körül és a gyerekek ta­nuljanak, hi­szen ezek nem a pénzen múlnak – világított rá Brigitta, aki szívjóságból segíti a nehéz sor­súakat, ja­nuár óta pedig a Nekikajándék Alapítványt is működteti.

Mindenki nagyon hálás, és sok családnál látom a változást. Az elején nehéz volt szembesülni ezekkel a sorsokkal. Van, aki minden alkalommal elsírja magát, ha élelemcsomaggal érkezünk, mert a bevételeiből szinte csak az albérletet és a számláit tudja fedezni. De az is megható pillanat volt, amikor egy nyolcgyermekes családhoz mentünk ki, és miután elővettük az adományokat, a ház megtelt élettel.

Az, hogy Brigitta egy reptéri transferrel foglalkozó cég segítségével kijut a családokhoz és eljuttatja az adományokat, csak egy dolog. Folyamatosan figyelemmel követi a támogatottakat, és ahol a gyerekek kiváló tanulmányi eredményt érnek el, néhány napra befogadja őket, hogy egy kicsit nyaralhassanak.

Azt akarom, hogy lássák, ha tanulnak, annak eredménye van. Kettesével tudom fogadni a gyerekeket a nappalimba, így nyáron több turnusban is érkeznek hozzám. Mondanom sem kell, mennyire boldogok ilyenkor – zárta Brigitta, aki a nekikajandek.hu oldalt is üzemelteti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot