Aktuális

Biztató híreket mondott Győrfi Pál: Pár hét múlva javulhat a koronavírus-helyzet - Videó

Bors

Létrehozva: 2020.11.16.

Forrás: TV2

Az első hullám idején, vagyis tavasszal is jó döntések születtek időben a koronavírus-krízis megoldására Magyarországon - mondta a TV2 Mokka ma reggeli adásában Győrfi Pál, aki ez a mostani hullámban is így érzi, mégis azt hangsúlyozta, a járvány elleni védekezés nem csak a kormány feladata, az egyéneken múlik, hogy mennyire lesz sikeres. Ha ugyanis nem tartják be az intézkedéseket, akkor hiába a jó vagy rossz döntések, nem érnek semmit. A Mentőszolgálat szóvivője úgy látja, a legtöbben tényleg betartják az intézkedéseket, vagyis viselik a maszkot közterületen és tömegközlekedési eszközönön és nem hagyják el a lakásukat este 8 és hajnali 5 óra előtt, de ennek ellenére míg az első hullámban elfogadóbbak voltak az emberek, most düh és csalódottság van bennük a kialakult helyzet miatt.

De mindezek ellenére elmondta azt is, hogy ha mindenki betartja a szabályokat, akkor akár már egy-két hét múlva is látszani fog a nemrég hozott intézkedések pozitív hatása. Győrfi beszélt a mentőszolgálatra háruló extra terhekről is és elmondta, egy átlagos napon eddig 3000 esethez riasztották a mentőszolgálat munkatársait, most a tesztelések plusz napi 12-13 ezer feladatot adnak a mentőknek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194277_auto_resized.jpg
origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715017510
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715017510
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715017510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715017510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715017510
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?