Barátjához ment látogatóba a terhes lány – egy út mellett találták meg a megcsonkított holttestét – 18+

Barátjához ment látogatóba a terhes lány – egy út mellett találták meg a megcsonkított holttestét – 18+

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 20. 22:00
Bors

Drámai bűncselekmény rázta meg a Dél-afrikai köztársaságot, amely akkora port kavart, hogy még azt kissé elhomályosította, hogy az országban már 759 658 koronavírus-fertőzöttet vettek nyilvántartásba, a járványban pedig 20 671-en meghaltak.

Egy 19 éves lányt szülei november 15-én vártak haza, miután gyermekük előtte meglátogatta barátját, ám aggódni kezdtek, amikor a megbeszélt napon nem érkezett meg és nem is jelentkezett. Snegugu Linda

holttestét nem sokkal később egy út mellett találták meg, háta és a hasa tele volt szúrt sebekkel, a szívét és a beleit pedig kivágták.

Az előzetes vizsgálatok szerint a várandós fiatalt nem ott ölték meg, ahol rátaláltak, hanem a már élettelen testétől egy elhagyatott út mellett szabadultak meg Hammersdale város közelében.

Édesanyja, Londiwe Linda is ugyanerre gyanakszik, és minél erőbb szeretné megtudni, lányának miért kellett ilyen fiatalon ilyen kegyetlen halált halnia.

Fiatal volt, és annyi dolga lett volna még az életben. Nem ilyen halált érdemelt volna, és szeretnénk tudni, ki követte el ezt a szörnyűséget.

– nyilatkozta a gyászoló anya az egyik helyi lapnak. Majd hozzátette, hogy amikor utoljára, két héttel ezelőtt találkozott gyermekével, akkor Snegugu kezén egy szúrt seb volt, ám mielőtt meg tudta volna kérdezni tőle, hogy hogyan sérült meg, a lány már elment otthonról.

A nyomozást vezető rendőrkapitány szerint egyelőre nem tudják, mi lehetett az emberölés indítéka. Snegugu barátja, Sibusiso Hlela azt vallotta, hogy szerelme múlt szombaton délután ment el tőle, arra hivatkozva, hogy egy barátjával találkozik, és hamar végez, ám párja már többé nem tért haza. Másnap kora reggel tudta meg, hogy párját kegyetlenül lemészárolták.

A rejtélyes ügyben egyelőre még senkit sem tartóztattak le, de a hatóságok nagy erővel nyomoznak.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.