A koronavírus-járvány nincs hatással a magyarországi halálozási számokra - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A legfrissebb, októberi adatok szerint az október 11-ei héten Magyarországon összesen 2470 fő hunyt el, míg egy évvel korábban, a 2019. október 7-ével induló héten 88 fővel kevesebben, vagyis 2382-en haltak meg.
Az operatív törzs sajtótájékoztatóján Galgóczy Ágnes röviden kitért arra, hogy ugyan a koronavírusban elhunytak száma napi szinten folyamatosan emelkedő tendenciát mutat,
a koronavírussal összefüggésben az elmúlt 10 évre visszatekintve az összhalálozás nem nagyobb most, mint az elmúlt 10 évben.
Magyarországon a legfrissebb adatok szerint mindeddig 2438 fő hunyt el a pandémia miatt, ugyanakkor az előző éveket tekintve átlagosan hetente 2500-an haltak meg. Vagyis ha március elejétől egészen a mai napig átlagoljuk az elhunytak számát, akkor hetente átlagosan 69 fő hunyt el koronavírusban. Sőt, az előző év azonos időszakához képest az elhunytak között a 65 évnél idősebbek száma csökkent.
A KSH oldalán a leggyakoribb halálokokat is számszerűsítik. Eszerint tavaly legtöbben rosszindulatú daganatokban hunytak el (14 471 fő) és egyéb szívbetegségben (14 685 fő). Az agyérbetegség (6507 fő) mellett a motoros járműbalesetekben elhunytak (205 fő) számát is feltünteti az adatsor. A 2019-es statisztikai adatok közt természetesen a Covid–19-vírus halálokként nincsen feltüntetve.
A halálozási statisztikát az influenzavírus is módosítani fogja még év elején. Lantos Gabriella egészségügyi szakember szerint évente átlagosan 3–5 ezer közöttire tehető azoknak a száma, akik az influenza valamilyen szövődményében vesztik életüket.
Az ugyanakkor kijelenthető: a koronavírus hatásai ma még nem érzékelhetőek a magyar halálozási statisztikákban. Igaz, ez részben azért is van, mert a tavaszi kijárási korlátozások idején értelemszerűen kevesebb volt például a halálos kimenetelű közúti baleset – hiszen az emberek jellemzően otthon maradtak hosszú hetekre. De más fatális fertőzések kialakulásának esélye is drasztikusan csökkent a távolságtartás, a maszkviselés, a távmunka/távoktatás és az önkéntes karantén miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.