Ismét a csetlő-botló Mr. Bean bőrébe bújik Rowan Atkinson. A nagysikerű brit vígjátéksorozat első epizódját 30 évvel ezelőtt tűzték műsorra, ennek alkalmából Boldog születésnapot, Mr. Bean! címmel dokumentumfilmet készít a brit ITV csatorna.
A 65 éves színész-komikus és alkotótársa, Richard Curtis eredeti, 1990 és 1995 között vetített vígjátéksorozata mindössze 15 részből állt, mégis több száz millióan rajonganak érte szerte a világon. A vicces, barna öltönyös úr bárkit megnevettet, hiszen némasága miatt nem szabnak határt a nyelvi gátak, de Atkinson szerint Mr. Bean sikere abban rejlik igazán, hogy olyan, mint egy felnőtt testébe zárt gyerek.
A Magyarországon a Szeszélyes évszakok című műsor keretein belül bemutatott sorozat annyi nézőt vonzott, hogy a különkiadások mellett később két film is készült a színész főszereplésével.
2002-ben rajzfilmsorozatot is készítettek a vicces figura kalandos mindennapjairól, részben a magyar Varga Stúdió gyártásában. Atkinson mostanában hanyagolta a karaktert, az utóbbi években reklámokon és egy kínai film, a Top Funny Comedian: The Movie vendégszerepén kívül nem nagyon bújt Mr. Bean bőrébe.
Az esetlen brit utoljára a 2012-es londoni olimpia megnyitóján szólt a nagyközönséghez, ahol sajátos módon játszotta el szintetizátoron a Tűzszekerek című film dalát. Sokan azt hiszik, Atkinson lubickol a szerepben, de egy interjú során elárulta, hogy valójában hatalmas nyomás nehezedik rá, ha meg kell nevettetnie a közönséget.
– Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de számomra minden forgatás stresszes, Mr. Beant játszani pedig különösen az.
Hatalmas felelősséget érzek, hogy viccesen formáljam meg. Persze a többi tehetséges színész mindenben segít, de végül rajtam múlik, hogy a poénok ütnek-e. És ez borzasztó stresszes – mondta korábban az eredetileg villamosmérnök végzettségű színész.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.