Aktuális

Valódi csoda! Megtette első lépéseit az SMA-beteg Zente – megható videó

Bors

Létrehozva: 2020.10.29.

Napra pontosan egy évvel ezelőtt, október 29-én került sor hazánkban az első Zolgensma génterápiára, amikor is az SMA nevű betegségben szenvedő Zente megkapta a világ legdrágább, 700 millió forintba kerülő gyógyszerét.

Ez is érdekelheti!

Örömhír: Magától indult el a kis Zente

Igazi csoda: lábra állt az SMA-s kis Zente

Elolvad a szív: zongorázik és énekel is az SMA-s Zente

Jó tett helyébe jót ad: az SMA-s Zente édesanyja segítene a beteg ikerpáron

Édesanyja a kisfiú állapotáról beszámoló Facebook-oldalon egy hosszú köszönőbeszéddel, videóval készült arról, milyen volt Zente 1-2 hónaposan, még egészségesnek hitt állapotban, majd 5 hónaposan teljesen leépülve, aztán pedig bemutatva a visszaépitkezés/fejlődés állomásait.

Ám az élet ismét felülírta a terveit.

Zentének ugyanis sikerült idő előtt, farzsebből előrántani a „várt váratlan” kártyát! és úgy döntött, ejött az első bizonytalan, gyenge, ugyanakkor nagyon is tudatos első lépések ideje!

Picike kezeit tavaly még segítséget remélve nyújtotta felétek. Most pedig ezeket a picike kezeket szeretett gyógytornásza felé nyújtotta, mellyel új fejezet kezdődött! Zente hivatalosan is megtette az első lépéseket! Ezerszer is köszönjük! 

– írta az édesanya.

A videót az eredeti hanggal ide kattintva tekinthetik meg!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek