Új értelmet nyert az ebédidő az egész napos maszkhordás miatt – áruházi dolgozókkal beszélgettünk

Új értelmet nyert az ebédidő az egész napos maszkhordás miatt – áruházi dolgozókkal beszélgettünk

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 13. 16:15
Egyre több munkahelyen vezetik be a kötelező maszkhasználatot a koronavírus-járvány terjedése miatt. Egészségünk megóvása érdekében az üzletekben már jó ideje kötelező mind a vásárlóknak, mind az eladóknak az orr és a száj eltakarása.
Kóré Károly

Míg a vásárlók az üzletből kilépve alighanem megszabadulnak a maszkjuktól, a különböző boltok munkatársainak egész nap kell hordaniuk azt. Arra voltunk kíváncsiak, ki hogy viseli a jelenlegi helyzetet.

Erika egy budapesti bevásárlóközpont pékségében dolgozik. Nem rejti véka alá: bizony nem kellemes egész nap maszkban lenni – tudja azonban, hogy mindez nem csak kötelező, de a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében fontos is.

– Sajnos nem vagyok jól az állandó maszkhordástól. Asztmás vagyok, ami azt eredményezi, hogy nehezebben kapok levegőt. A maszk viselését egyébként nem csak a kormányrendelet követeli meg, de a cég is kötelez bennünket a szabály betartására – mondta Erika, majd elárulta: a dolgozóknak alapból jár az óránkénti pihenőidő, amit bizony most különösen igyekeznek kihasználni.

– Olyankor kimegyünk az épület elé levegőzni, vagy megebédelünk – magyarázta.

Munkatársa, Panna alighanem a bevásárlóközpont legcsinosabb hölgy dolgozója, ám szerényen elzárkózott attól, hogy arcát megmutassuk.

– A maszk sajnos kényelmetlen, pláne órákon keresztül – nyilatkozta a fiatal lány, aki szerencsére azzal is tisztában van, hogy noha elfedi az arcát, de mosolyogni nem csak a szájjal, hanem a szemekkel is lehet.

Mária a takarítókülönítmény lelkes tagja. Aki csak egyszer is látta őt munka közben, tudja róla, hogy az ő munkakedvét nem szegi némi kellemetlenség.

– Ez a szabály, nincs mit tenni! A munkát elvégzem, aztán hazamegyek, és elfogadom, hogy amíg a bejárati ajtót ki nem nyitom, a maszkot még többször vissza kell vennem, ugyanis tömegközlekedéssel utazom. Persze örülni fogok, ha már a vírus miatt nem kell hordani, de addig betartom a szabályokat, és vigyázok az egészségemre.

Ica és Vilma ugyan alá-fölérendeltségi viszonyban dolgoznak, ám a lényeges kérdésekben mélyen egyetértenek.

– A minimum, amit megtehetünk, hogy vigyázunk egymásra. Óriási felelőtlenség a maszkviselés ellen lázongani. Hiába kellemetlen, az a legfontosabb, hogy együtt legyőzzük a vírust – mondta a főnökasszony, aki úgy véli, a maszkja és a köpenye is védelmet nyújt a kórokozó ellen.

Vilma szerint – csatlakova főnöke véleményéhez – minden tekintetben indokolt, hogy a renitenseket pénzbirsággal sújtsák.

– A rendeletet nem azért hozták, hogy kiszúrjanak velünk. Ennyi kellemetlenséget ki kell bírnunk. Ha választhatok, hogy ne kapjak levegőt, és ezért lélegeztetőgépre kössenek, miközben kérdésessé válik, hogy túlélem-e, vagy elviselem az arcfedést, nyilván az utóbbi lehetőség a jobb! – jelentette ki határozottan.

Ez is érdekelheti!

Teszt – Egy jó textilmaszkban nem lehet elfújni a gyertyát

50 ezres bírság sem rettenti el a maszktagadókat – mi kell ahhoz, hogy végre hordják?!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.