Aktuális

Így védje a bőrét a maszk alatt

Bors

Létrehozva: 2020.10.06.

A járvány terjedése miatt újra kötelező a maszk használata a közösségi tereken, a tömegközlekedési járatokon, a boltokban. Az emberek nagy része be is tartja ezt a szabályt, de van, aki nem figyel arra, hogy időben cserélje, illetve mindennap kimossa, pedig a koszos maszk bőrproblémákat okozhat.

Piszkosan nem akadályozza a vírus terjedését

Mára már sajnos gyakori látvány a koszos, elhasználódott maszk az embereken. Pedig így nem segít a vírus terjedésének megakadályozásában, ráadásul allergiás tüneteket okozhat.

Orvosként nem győzöm hangsúlyozni a maszk és a kesztyű helyes használatát – mondja a Borsnak dr. Bense Tamás, főorvos. – A járvány terjedésével most újra roppant fontos szerepet töltenek be. Most a megelőzésé a főszerep, de sajnos sokan nem figyelnek oda arra, hogyan kell viselni ezeket az eszközöket. Még mindig vannak, akik az orrukat nem takarják el, és arra is kevesen fordítanak gondot, hogy az orvosi maszkokat cserélni kell, az anyagmaszkokat pedig rendszeresen mosni és fertőtleníteni.

Naponta kétszer cserélje az eldobhatót!

A vírus kivédése mellett arra is oda kell figyelni, hogy az elhasználódott maszkokon újabb ellenségek telepedhetnek meg, a bacilusok.

Sajnos gyakran látok a boltban én is olyanokat, akiknek az arcát már szinte rojtos, koszos anyag fedi – mondja dr. Bense. – Pedig még a cserélt, tiszta maszkok is okozhatnak allergiás reakciókat. A folyamatosan használtak pedig más egészségügyi gondokat is okozhatnak, az anyagokban ugyanis megülnek a bacilusok. Fontos, hogy az orvosi maszkok esetében naponta kétszer ajánlott a csere, a használat után pedig egy gyűjtőtasakban kell kidobni. Most már nem lehet erre kifogás a márciusi hiány sem. Ami szintén fontos, hogy hiába a tiszta álarc, ha felvétel előtt nem mosunk kezet alaposan, akkor ugyanúgy megbetegedhetünk.

Szellőztetni kell az arcot

Sokan panaszkodnak arra, hogy az arcvédő használatától viszket a bőrük, allergiás tüneteket észlelnek. A bőrgyógyász szerint kivédhetőek ezek a testi reakciók.

Első körben le kell szögezni, hogy a maszk használata nélkülözhetetlen a védekezésben – jelentette ki a Derm Bőrgyógyászati Anti-Aging Központ szakértője.

– Viselése okozhat irritációt, ennek mértéke függ attól, hogy miből készült, milyen vastagságú az anyaga és attól is, hogy mennyi ideig van rajtunk. A sima, sebészi maszkok kevésbé okoznak izzadást, ezáltal irritációt, de a vastagabb anyagok alatt kevésbé lélegzik a bőr, könnyen allergiás reakciót válthatnak ki. Mindenképpen javasolt az arc szellőztetése azoknál, akik órákon keresztül viselik az arcvédőt. Nekik óránként néhány percre javasolt levenniük azt a szabad levegőn. Fontos, hogy fél- egy órával a maszk felhelyezése előtt hidratálni kell a bőrt, lehetőleg hipoallergén krémmel. Akinek érzékeny a bőre, vagy le van gyengülve az immunrendszere, annak fokozottan kell vigyáznia a maszkkal. Amennyiben bárki észlel magán irritációt, allergiás reakciót, ne kezdje magát gyógyítani, keressen fel bőrgyógyászt!

Soltész Rezsőnél mindig több maszk van

A népszerű énekes tisztában van azzal, hogy 75 évesen a veszélyeztetett korosztályba tartozik. Mindent megtesz azért, hogy csökkentse a fertőzés veszélyét, és hogy másokra is vigyázzon. – A vírus első hullámakor a két nagylányom féltésből még azt is megtiltotta, hogy kilépjek a házból – mesélte lapunknak Soltész Rezső. – Most már persze én is mozgok, intézem a dolgaimat, vannak fellépéseim. Ezért nagyon fel vagyok készülve maszkokból, fertőtlenítőből. Általában anyag arcvédőt használok, de tartok egy doboznyi egészségügyit is a kocsiban. Sajnos azt látom, hogy sokakat nem érdekel, hogy tiszta-e a maszkjuk, ugyanazt az egyet teszik az arcukra napokig, de vannak, akik nem is hajlandók viselni. Alkalmazkodni kell, az én koncertjeimen is használja a közönség. Lehet, önző vagyok, de szeretném megúszni ezt a járványt. Hallottam róla, hogy okozhat a maszk bőrirritációt, de azt gondolom, kellő odafigyeléssel ez elkerülhető.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713612620
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145712_auto_resized.jpg
life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713612620
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713612620
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713612620
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713612620
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban