Aktuális

Rendőri brutalitás: eltörték a nyakát letartóztatás közben – a rabosító fotón már a zsaruk tartották a fejét – 18+

Bors

Létrehozva: 2020.10.05.

Letartóztatása után 21 órával eszméletlenül találtak rá a cellájában. Addig senki felé sem nézett.

Rendőri brutalitásba halt bele három hónap szenvedés után egy 23 éves férfi – áll egy frissen benyújtott vádiratban. Jorge Gonzalez Zunigát még áprilisban vették őrizetbe Texasban. Állítólag olyan erővel teperték le a hatóság emberei, hogy még a helyszínen eltörték a nyakcsigolyáját. Ezt támasztja alá az is, hogy a rabosító fotón – a lehető legkegyetlenebb módon – egy kéz tartja a hajánál fogva Zuniga fejét, amíg arcmását felvitték a rendszerbe. Ezt követően egy cellába vitték, ahol magára hagyták mindennemű orvosi ellátás nélkül.

21 óra elteltével néztek csak rá. Ekkor vették észre, hogy eszméletlen. Azonnal kórházba szállították, ám mindhiába. Számos műtéten esett át és lélegeztetőgépre kellett kötni. Soha nem épült fel: három hónappal később a sérülései következtében fellépő szívrohamba halt bele.

– Elvették a társam, az életem értelmét. Csak igazságozságot szeretnék, mert ő egy emberi lény volt, nem pedig egy állat. Nem érdemelte meg, hogy így szenvedjen. Ezt senki sem érdemli meg – tolmácsolta Jorge Gonzalez Zuniga édesanyjának szavait az ügyvédje.

A hatóságok a férfit letartóztató két tiszt, Steven Farias és Marco Guerrero nevét nyilvánosságra hozták, ám a család követeli, hogy annak a további két személynek is tudják meg a nevét, akik az embertelen rabosító fotó elkészítésében segédkeztek – írja a The Monitor.

Zunigát egyébként áprilisban egy jelentéktelen ügy miatt vették őrizetbe: egy buli után ugyanis fogta magát, és egy barátja háza előtt kidőlt és elaludt. Ennek ellenére a járőrök brutális erővel léptek fel ellene: a nyakára tapostak, paprikaspay-vel fújták le és sokkolózták, valamint megbilincselték nem csak a csuklóját, de a bokáját is. Nyilvános részegség és a Covid-19 szabályok megszegése szerepelt aznapi bűnlajstromán. Később mindkét vádat ejtették.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713487512
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713487512
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713487512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713487512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze