Nem ismerte fel John Lennont Paul McCartney, pedig többször is együtt utaztak

Nem ismerte fel John Lennont Paul McCartney, pedig többször is együtt utaztak

John Lennon
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 09. 12:00
Bors

Ma ünnepelné 80. születésnapját John Lennon. A Beatles-legendáról számos műsorban emlékeznek meg világszerte: a brit BBC Radio 2 az évforduló alkalmából rádiós show-val készült, amelynek vezetésére Lennon kisebbik fiát, Sean Ono Lennont kérték fel.

A 44 éves zenész azokkal készített interjút, akik legközelebb álltak néhai édesapjához, mint például Elton John vagy Paul McCartney. A Beatles egykori tagja úgy emlékezett vissza, még tinédzserként, egy liverpooli buszon pillantotta meg először Lennont.

– Láttam párszor a buszon, és azt gondoltam: milyen érdekes külsejű fickó! Menő srácnak tűnt, de ezenkívül semmit nem tudtam róla. Hosszú pajesza volt, hátra volt zselézve a haja, igazi jampecnek tűnt. Akkoriban mind ezt a stílust akartuk követni, és ha megláttál valakit így öltözködni, rögtön azt gondoltad, hogy „vele biztos jól kijönnék” – emlékezett vissza McCartney, akit később egy közös, Ivan nevű barátjuk mutatott be Lennonnak 1957. július 6-án.

Nobelt érdemelt volna

Sean Lennon műsorának Elton John is a vendége volt, aki szerint a negyven éve elhunyt zenész Nobel-békedíjat érdemelt volna.

– Szerintem ha édesapád még élne, megkapta volna a Nobel-békedíjat. Összehozta az embereket, és képes volt a végletekig elmenni, hogy rávilágítson a problémákra. Sokan próbálták őt megakadályozni, de ez nem tántorította el. Egy békeszerető, vicces, zseniális ember volt, igazi kincs – mondta.

Aznap Lennon a The Quarrymen nevű zenekarával lépett fel, és hamarosan McCartney is csatlakozott hozzájuk. A két amatőr zenész között barátság alakult ki, együtt tanulták a gitárakkordokat, és éjt nappallá téve gyakoroltak. Három évvel később az együttest átnevezték The Beatlesre és elindultak világhódító útjukon.

Ez is érdekelheti!

Újra együtt zenél Paul McCartney és Ringo Starr

Kínos: Paul McCartney elfelejtette a Beatles-számokat

– Ma már úgy tekintek rá, mint egy rajongó. Hihetetlen, hogy milyen szerencsés voltam! Találkoztam ezzel a fura jampival a buszról, akiről kiderült, hogy olyan zenét játszik, mint én. Kiegészítettük egymást, kicsit úgy, mint a jin és jang – mondta néhai barátjáról McCartney.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.