A koronavírus nem válogat, ugyanúgy támadja az idősebb és a fiatalabb korosztályt is. Egy harmincas éveiben járó vidéki pedagógus a Borsnak elmondta,
ő már átesett a fertőzésen, ám a negatív teszt után visszatértek a súlyos tünetei.
Az ő esete is példázza amit prof. dr. Rusvai Miklós virológus mondott a Borsnak: 2–3 alkalommal is el lehet kapni a fertőzést.
– Szeptember végén lettem először rosszul. Haza kellett kísérni az iskolából, mert a gyengeségtől lépni sem tudtam, összeestem. Utána rögtön felment a lázam 39 fokra és a vizsgálatok szerint tüdőgyulladásom is volt. Az antibiotikumok hatására sem lettem jobban, a tesztem végül október elején készült el, ami pozitív lett – emlékezett vissza a Borsnak a tanárnő, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét.
Mint mondta, a jobb könyökében olyan pokoli fájdalmat érzett, amitől használni sem tudta a karját.
A fájdalomtól sírt, aludni sem tudott.
Egy lakótelepi lakásban él a férjével, aki eddig tünetek nélkül megúszta az egészet. A nőnél az első teszt után bő egy héttel újabbat végeztek, ami már negatív lett.
– A második teszt előtti nap már nem volt olyan magas lázam, jobban voltam, de a hőemelkedésem a mai napig megmaradt. Félelmetes, hogy több mint egy hónapja folyamatosan lázam és hőemelkedésem van.
A negatív teszt után visszaestem, visszatért a fuldokló köhögés is.
Tüdőröntgenen is voltam, kiderült, a koronavírus szövődményeként két nagy folt maradt a tüdőmön – mondta a Borsnak a nő, aki vélhetően az iskolában kapta el a fertőzést. Ott ugyanis több diák és pedagógus is igazoltan fertőzött volt. Jövő hétfőn kellene visszamennie dolgozni, de állapota miatt ez kétséges.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.