Aktuális

Megölte szeretőjét, majd felgyújtotta a nemi szervét

Bors

Létrehozva: 2020.10.12.

Hosszú évekig tartó nyomozás után végre sikerült lezárni egy 2012-es döglött aktát a floridai rendőrségnek, mely szerint a most 54 éves Hugh Timothy Blanton brutalsan kivégezte titkos szeretőjét, az akkor 65 éves Ronald Silviat.

A két férfi között romantikus viszony alakult ki, ám 2012 januárjában valamin nagyon összevesztek. A szomszédok halották ahogyan üvöltöznek egymással, nem sokkal később pedig arra lettek figyelmesek, hogy Silvia lakókocsijából hatalmas lángok csaptak fel.

Az idős férfi összegégett holttestét a tűzoltók találták meg, ám a boncolás során kiderült, hogy az áldozat a tűz keletkeztekor már nem élt. Testét számos bántalmazásból származó sélrülés borította, nyakán fojtogatás nyomai voltak, halálának oka pedig fulladás volt.

A felsoroltak alapján egyértelmű volt a nyomozók számára, hogy gyilkosság történt, de a legbizarrabb részlet csak ez után derült ki.

Amikor a helyszínelők megpróbálták kideríteni a tűz okát, kiderült, hogy az a holttest körül keletkezett, pontosabban a halott nemiszervét gyújtotta fel gyilkosa.

Blanton már akkor a rendőrség látószögébe került, mint lehetséges elkövető, mégis 8 évet kelett várni arra, hogy kiderüljön az igazság. A féfi ugyanis határozottan tagadta, hogy ismerte volna az áldozatot. Mivel mindig is kínosan ügyelt arra, hogy senki ne lássa őt amikor meglátogatja szeretőjét, a szomszédok sem tudtak egyértelmű személyleírást adni a titokzatos férfiról, akivel Silvia a tragédia napján összeveszett.

A döntő bizonyítékot egy másik üggyel kapcsolatos DNS vizsgálat hozta el. Blanton 2017-ben összeveszett egy korsó sörön egy kocsmában valakivel, akit mérgében egy villával szúrt meg.

Letartóztatásakor DNS mintát is vettek tőle, ami a rendszeren lefuttatva egyezést jelzett a 2012-es gyilkosság áldozatának körmei alatt talált mintákkal.

Ez is érdekelheti!

Borzasztó dolgokat műveltek anyával és lányával, mielőtt rájuk gyújtották a házat, hogy eltüntessék a nyomokat

Mire hazaért a munkából az ápolónő, szerelme megerőszakolta és kivégezte a kislányait

Ezek után Blanton már nem tudta tovább tagadni tettét, és beismerte, hogy ő gyilkolta meg Ronald Silviat, de azt nem árulta el, hogy miért éppen a nemi szervét gyújtotta fel halott szeretőjének. A hatóságok szerelemféltést sejtenek a háttérben. Ítéletet egyelőre nem hírdettek a gyilkossági ügyben, így nem tudni, hogy milyen bűntetésre számíthat a brutális gyilkos.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek