„Kötözködős állapotban voltam” – mondta a kunszentmártoni férfi, miután szörnyű dolgot tett saját ismerősével

„Kötözködős állapotban voltam” – mondta a kunszentmártoni férfi, miután szörnyű dolgot tett saját ismerősével

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 05. 17:20
Három hónapon belül négy bűncselekményt követett el a kunszentmártoni gyanúsított.
MTI

Egy helyi lakos egy kunszentmártoni söröző kerthelyiségében május 26-án 16 óra körül előzetes szóváltást követően ököllel fejen ütötte ismerősét – írja a police.hu. A nyomozók elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, akit garázdaság és testi sértés vétség miatt gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt kihallgatásakor azzal magyarázta tettét, hogy „kötözködős” állapotban volt.

A gyanúsított ellen még folyamatban volt a büntetőeljárás a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságon, amikor a férfi bontási munkálatokat végzett egy kunszentmártoni lakóháznál augusztus 14-én. A fiatalember a munkavégzést követően, a délutáni órákban a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül elvitte annak gépjárművét. Éppen az elvitt járművel közlekedett, amikor a rendőrök 21 óra 55 perc körül ellenőrizték és megállapították, hogy a 22 éves férfi úgy ült volán mögé, hogy előtte alkoholt fogyasztott. A rendőrö előállították. 

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a nyomozás iratait vádemelési javaslattal küldték meg a Kunszentmártoni Járási Ügyészségre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.