Rendőrök lepték el a XVIII. kerületi Mikszáth Kálmán utcát hétfő este, a helyszínelés pedig még tegnap is tartott. A kertvárosi övezetben található társasházban mindenki értetlenül áll a történtek előtt. Csak találgatni tudnak, mi vezethetett Sándor szörnyű tettéhez.
A fiú egy éles késsel halálra sebezte édesanyját és az idős asszony élettársát is. Később megbánhatta cselekedetét, ugyanis ő maga értesítette a rendőrséget.
Kiskora óta ismerem Sanyit. Soha nem voltak barátai. Nem emlékszem, hogy valaha is társaságban láttam volna, többnyire egyedül sétált a parkban
– mondta a Borsnak egy idősebb szomszéd.
Mint azt lapunk megtudta, a gyilkosnak jó ideje nem volt saját jövedelme, de néha a nyugdíja mellett dolgozó nevelőapja magával vitte maszekolni. Régebben parabolaantennákat szereltek együtt, az utóbbi időkben kábeleket húztak be. Ebből származott Sándornak egy kevéske zsebpénze.
Soha egy hangos szó nem hallatszott ki a kétszobás lakásukból. Hármasban éltek nagy szeretetben. Márton és Ibolya valószínűleg megpróbáltak hatni a fiúra, hogy kezdjen valamit az életével. Ezt azért sejtem, mert az asszony néha panaszkodott a fia semmirekellő életvitelére
– magyarázta a ház egyik lakója.
A vérengzés délutánján szokatlan zajok szűrődtek ki a horrorlakásból. A bútorhúzkodásból és ajtócsapkodásból még a fültanúk nem gondoltak a legrosszabbra. Ugyanabban a társasházban lakik egyébként a megölt Márton édesanyja is, aki a szomszédok elmondása szerint sokkot kapott, amikor megtudta, mi történt a gyermekével. Halottak napján készült meglátogatni elhunytjai sírját, és már a mécseseket és koszorúkat is előre beszerezte. Lehet, hogy most azokat saját fia sírján kell majd elhelyeznie.
Természetesen megpróbáltunk az idős asszonnyal is beszélni, de csengetésünkre nem nyitott ajtót. Állítólag a rokonok vették magukhoz, hogy gyászával ne egyedül kelljen megbirkóznia. Sándort a rendőrség őrizetbe vette, és indítványozták a letartóztatását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.