Aktuális

Itt van, nesztek – kiabálta, majd kidobta a kétéves fiúcskát az ablakon

Bors

2020. október 6. kedd 22:00

Csak a szomszédok éberségén múlt, hogy nem történt tragédia.

Kizárólag a szomszédoknak köszönhető, hogy nem történt tragédia, amikor az angliai Derbyben élő Carl Keany kidobta az ablakon kétéves áldozatát – az összegyűlt tömeg ugyanis elkapta a kisfiút, mielőtt az hat méter zuhanás után a földbe csapódott volna.

A bíróság most hozott ítéletet a 29 éves Keany ügyében: két év nyolc hónap letöltendő börönbüntetés vár rá kiskorú veszélyeztetése miatt.

A tárgyalás során kiderült: a férfi akkoriban masszívan italozott, naponta négy liter cidert fogyasztott el. Így tett augusztus 14-én is. Részegen ért haza a koraesti órákban. A szomszédok eleinte csak azt hallották, hogy Keany a gyerekkel ordítozik, később azonban kitartotta az első emeleti lakás ablakán, majd amikor az ekkorra már összeverődött tömeg megpróbálta lebeszélni arról, hogy bármi meggondolatlanságot tegyen, elordította magát:

Itt van, nesztek – majd pedig elengedte a kétéves kisfiút.

A gyermeket szerencsére elkapták, így az ijedtségen kívül nem lett komolyabb baja – azonban könnyen tragédiával is végződhetett volna az eset. Robert Egbuna bíró erkölcstelennek és szörnyűnek bélyegezte Carl Keany tettét, ugyanakkor az ítélet kiszabásánál figyelembe vette, hogy azóta megbánást tanúsított – számolt be az esetről a Birmingham Live.

További cikkek

FÖLD

Borzasztó felfedezés: így fog elpusztulni a Föld

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elrettentő díjemelés jön egy hazai autós szolgáltatásban

borsonline.hu

Komor figyelmeztetést adott ki a NASA: veszély fenyegeti a Földet

origo.hu

Óriási aszteroida tart a Föld felé - riasztást adott ki a NASA

vg.hu

Az iskolák 3 százalékában súlyos a helyzet

heol.hu

Leleplezte a kerecsendi párducot a polgármester

origo.hu

Ezért jó, ha nagyobb valószínűséggel növényi alapú ételeket választunk

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Montenegró középdöntős; búcsúzott Szlovákia

vg.hu

A gerincvelő gyulladásának egy ritka változatát okozhatja az AstraZeneca oltása

sonline.hu

Holttestet találtak a somogygeszti erdőben a vadászok

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: győzött Izland – így juthatnak tovább a mieink

precedens.mandiner.hu

Petri Bernadett (Öt Perc Európa Blog): Félidős tisztújítás az Európai Parlamentben

origo.hu

Pornót akartak forgatni, véres és brutális horror lett a vége - videó