A baleset szerda délután, Vácnál, az M2-es autópályán történt, amikor egy kocsi – eddig tisztázatlan okokból – áttért a szemközti sávba, és ott frontálisan ütközött egy másik autóval. A balesetben mindkét kocsi a felismerhetetlenségig roncsolódott.
– Az egyik autó a fűben hevert, és úgy össze volt törve, mintha csak egy doboz lett volna. Látszott, hogy a benne lévőnek esélye sem volt
– mondta a Borsnak egy szemtanú.
Az autóban ülő, húszéves nő rögtön meghalt, életét az azonnali segítség sem menthette volna meg. Kiderült, hogy a fiatal, csodaszép lány nem más volt, mint a tehetséges zsoké, H. Korinna, aki a sportág egyik hatalmas tehetségének számított.
Tavaly a Németh Ferenc Emlékkupa versenysorozatot is ő nyerte meg.
A család, a rokonok és a barátok mellett az egész lovassport is egy emberként gyászolja a lányt.
– A mai napon olyan rettenetes, és felfoghatatlan tragédia rázta meg a magyar galoppsportot, amire egyszerűen nincsenek szavak, csak a mérhetetlen fájdalom és a könnyek
– búcsúztatta Korinnát a Magyar Turf Club.
– Képtelen vagyok elhinni, hogy ez Korinnával történt, a napokban még beszéltünk. Nevetett, mosolygott, és alig várta, hogy másnap ismét lóra üljön, ez volt a mindene.
Az egyik legszeretetreméltóbb ember volt, akit csak ismertem, szinte hallom a fülemben az önfeledt nevetését. Mindent teljes szenvedéllyel és erőbedobással csinált, legyen szó akár lovaglásról, akár táncról. Bele sem merek gondolni, mit érezhet a családja – mondta könnyes szemmel a lány egyik barátja. A baleset körülményeit még vizsgálják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.