Aktuális

Háromszor is el lehet kapni a koronavírust - 3,5 hónap után újrafertőződnek a magyarok

Bors

Létrehozva: 2020.10.28.

Többször is megbetegedhetünk a koronavírustól. A virológus szerint idő kérdése volt, hogy mikor találnak harmadszori megfertőzöttet.

Sokan megkönnyebbültek, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, mert úgy gondolták, hogy immunitást szerezhetnek a kórokozóval szemben. Ideig-óráig valóban ellenáll a szervezet a felgyógyulás után, ám most már biztos, hogy többször is megfertőződhetünk. Ép­pen ezért még jobban kell vi­gyázni magunkra és másokra, mert bármikor elkaphatjuk újra a fertőzést.

Csak idő kérdése volt, mikor robban újra

Magyarországon többen megbetegedtek már másodszor is a Covid-19 miatt. Hogy ez előbb vagy utóbb be fog következ­ni, arra lehetett számítani, mivel ez a koronavírus természetéből adódik.

Amit jelenleg tudunk biztosan, az a három és fél hónapos immunitás – mondta a Borsnak prof. dr. Rusvai Miklós virológus. – Ez az idő már a tavaszi hullám után letelt, tehát nálunk is csak idő kérdése volt, hogy mikor találnak másodszori megfertőzöttet. A koronavírusokra jellemző, hogy egyik sem ad életre szóló védelmet. Egyéni immunrendszer kérdése, hogy milyen hosszú immunitás fejlődik ki, de a tünetek súlyossága is befolyásoló tényező abból a szempontból, hogy mennyi vírus termelődött az egyénben, és arra milyen erősen válaszolt az im­munrendszere – magyarázta a professzor.

Enyhébb lefolyású a második kör

Hasonlóan az influenzához, ez a koronavírus is időről időre támadhatja a szervezetet, ám a második megbetegedés már jóval enyhébb tüneteket produkál.

A maximális védettség, amit talán elvárhatunk, az egy év le­het, bár az ellenreakció erőssége ezt meghosszabbíthatja egyes embereknél. Ez ugyanígy a vakcinára is érvényes. Ezt a „jelenséget” az influenzából is ismerjük, ezért kell évente újra oltani. Amit elmondhatunk még, hogy a második vagy harmadik újbóli fertőződések nem olyan súlyosak, mindig az első a legkellemetlenebb, a legsúlyosabb. Tehát ha valakinél lecseng a három és fél hónap vagy több, legközelebb nem fog olyan súlyosan megbetegedni – mondta a virológus.

Nem a kor számít, az immunrendszer

Felvetődik a kérdés, hogy az immunitás szempontjából számít-e, hogy az illető hány éves, és hogy mi a helyzet azokkal, akik például tünetmentesen vészelték át a vírust.

Az általános megfigyelés szerint azt mondhatnám, hogy minél súlyosabb volt a betegség, annál hosszabb lesz az immunitás, vagyis, aki tünetmentesen vagy nagyon enyhe tünetekkel vészelte át a fertőzést, nála annál rövidebb ideig tart az immunitás. A nemek között nem találtak különbséget, és a kornál sem a fiatalság vagy a korosság számított, hanem inkább az, hogy mennyire jól működik az illető immunrendszere, vagy mennyire edzett, és milyen a táplálkozása, a vitaminellátása – magyarázta a professzor.

Három hónap az átlag máshol is

Egy ecuadori férfi is újrafertőződött – adta hírül a San Francisco de Quito Egyetem Mikrobiológiai Intézete. A férfi először májusban esett át a fertőzésen enyhe tünetekkel, majd 3 hónappal később – több negatív PCR-teszt után –, augusztusban ismét pozitív lett a tesztje. A Covid-19 nála másodszor is csak enyhe tüneteket produkált. Hollandiában egy idősnél mutattak ki pár hónap különbséggel Covid-19-fertőzést, és Belgiumban is volt egy ember, aki 3 hónappal a felgyógyulás után ismét pozitívat tesztelt.

Vírustagadók buzdítanak törvénysértésre

Egyre veszélyesebb és durvább dolgokat engednek meg maguknak a vírus- és maszktagadók: arra buzdítják az embereket, hogy dobják el a maszkot, mindezt teszik pont akkor, amikor egyre gyorsabban terjed a járvány. Gyakorlatilag törvénysértésre buzdítják az embereket, hiszen kormányrendelet írja elő a maszkviselést, ők viszont október 30-ra maszkellenes mozgalmat hirdettek.

Drámai a helyzet Európában

Az újbóli karantén egyre inkább elkerülhetetlennek látszik Franciaországban, a kormány mellett működő tudományos tanács vezetője, Jean-Francois Delfraissy szerint a második hullám erősebbnek bizonyul az elsőnél. Romániában teljesítőképessége felső hatá­rához közelít az egészségügyi ellátórendszer, és Európa-szerte sorra dőlnek meg a fertőzöttek napi növekményével kapcsolatos rekordok. A 46 európai WHO-tagország adja a világ összes fertőzöttjének 46 százalékát, valamint az elhunytak majdnem egyharmadát.

Kínában volt az első újrafertőződés

A magyar kutatókat és doktorokat egyáltalán nem érte váratlanul a koronavírus agresszív viselkedése. Folyamatosan figyelik a Covid-19 jelenlétét a világban, és nemzetközi szervezetekkel is együtt dolgoznak.

Az, hogy az újrafertőződés bekövetkezhet, kínai példákból tudhattuk. Ez a szakirodalomban már megjelent, ezért is nem érhetett bennünket váratlanul. Aki pedig kétszer megkapta, az megkaphatja harmadszor is. Ez az immunitás és az ellenanyagszint függvénye. Más fertőzéseknél is úgy van, hogy az ellenanyagszint hullámzik. A fertőzés átvészelése után magas, majd utána szépen lassan megy lefelé, és újrafertőzésnél ismét emelkedik, és így tovább – mondta Rusvai Miklós.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715012412
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715012412
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715012412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715012412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715012412
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről