Ezeket teheti a mellrák kialakulása ellen!

Ezeket teheti a mellrák kialakulása ellen!

felhívás
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 12. 07:20
Bors

Az emlőrák az egyik leggyakrabban előforduló női daganatos megbetegedés. 40 év felett a kialakulásának kockázata jelentősen megnő, ezért nagyon fontos, hogy mindet megtegyünk a megelőzés érdekében és ne felejtkezzünk el a rendszeres szűrővizsgálatról sem, írja a Ripost. 

Számtalanszor hallottuk már, hogy a sport segíthet a betegségek megelőzésében. Mindez a mellrák esetében is igaz, de szakaemberek szerint ehhez olyan mozgásformára lenne szükségünk, amelytől biztosan jól leizzadunk. A távozó verejtékkel együtt ugyanis a szervezet ösztrogén szintje is jelentősen kevesebb lesz, és ez csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát.

Ez is érdekelheti!

Lefagyott a műsorvezető amikor élő adásban végezték el rajta a mammográfiás szűrővizsgálatot - erre ő sem számított

Sima vérteszttel is kimutatható több mint 50 rákbetegség

Rózsaszínben szelték át a motorosok Budapestet – Fontos ügyért harcolnak!

Azt mondták, nincs miért aggódnom – háromszor küldtek el, mielőtt kiderült, hogy rákos vagyok

Egy új orvosi tanulmány szerint azok a nők, akik kamaszkoruk után közel 30 kg-ot híznak, megduplázzák a betegség kialakulásának esélyét. Viszont ha egészséges étkezéssel, és sportolással képesek vagyunk nagyobb súlyfelesleg nélkül élni, már azzal is komolyan csökkenthetjük a daganat kialakulásának lehetőségét.

Ezen kívül ajánlott naponta legalább háromszor gyümölcsöt vagy zöldségfélét fogyasztani ahhoz, hogy a szervezet elegendő mennyiségű karotinoid nevű anyaghoz jusson, mz a hatóanyag képes akár felére csökkenteni a rák kockázatát. Együnk minél több sárgarépát, sárgadinnyét és édesburgonyát. A curry fűszerben lévő a kurkumin nevű anyag pedig erős gyulladáscsökkentő és kutatások szerint szerepet játszik a mellrákos daganatok elleni harcban. 

Kutatások bizonyították azt is, hogy azoknál a nőknél, akiknek családjukban már előfordult daganatos megbetegedés, és dohányoznak, kétszer akkora az esélyük, mint nem dohányzó társaiknak. Ugyanez a helyzet az ösztrogénszintet emelő alkoholfogyasztással is, amit szintén érdemes elkerülni.

Mindemellett nem szabad elhanyagolni a rendszeres önvizsgálatot sem, amely történhet tapintással, illetve ma már vásárolható olyan lámpa, amelynek fénye képes idejében kimutatni (sötétebb folt formájában), ha van elváltozás a mell szöveteiben. Ha az önvizsgálat során találunk valamilyen változást, a megszokottól eltérő érzetünk van, keressük fel nőgyógyászunkat illetve haladéktalanul menjünk el mellrákszűrő vizsgálatra, írja a Ripost.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.