Alika Crew az áldozat kocsijában, a vezetőülés mögé kuporodva várt a megfelelő alkalomra, hogy
elvághassa egykori vőlegénye új barátnőjének a torkát.
Az áldozat szerencséjére Crew valamit elbénázott.
A barátnő kipattant a kocsiból, menekülni kezdett, de Crew gyorsan utolérte, egy borotvapengével megsebesítette a torkát, és ejtett néhány vágást a karján is, ezután elmenekült a helyszínről.
A támadás az előtt a lakóház előtt történt, ahol egyébként Crew és a vőlegénye együtt laktak, sőt július 28-i támadás idején is elvileg együtt laktak még.
Az új barátnő a támadást megelőző estét itt töltötte, amivel valószínűleg pláne kiborította Crew-t, akinek így nem okozott gondot a garázsban megtalálnia a kocsiját.
Amikor a szomszédok a nő segítségére siettek, újra felbukkant Crew, és
úgy tett, mintha elsősegélyt szeretne nyújtani az áldozatának.
Az egészről egy biztonsági kamera felvételt készített. "Hazudik, hazudik" - ordította az áldozat, miközben egy törülközővel próbálta elszorítani a torkán ejtett sebet. Crew közben bátortalan léptekkel kergette, és azt magyarázta, hogy orvos, csak segíteni szeretne.
A feldühödött nő nem tudott halálos sebet ejtenie az áldozatán, éppen csak, de elvétette az ütőeret, úgyhogy amikor kiérkeztek a rendőrök, a barátnő meg tudta mutatni, ki támadott rá.
(via helyi rendőrség)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.