A férfi egy szegedi buszmegállóban lépett oda a nőhöz, hogy cigit kérjen, azonban amikor az nem tudott adni, a kéregető éktelen haragra gerjedt: először hangosan ordítozott a nővel, majd megfenyegette, hogy úgy megveri, hogy nem ismernek rá.
Mikor a riadt asszony rendőrt hívott, a férfi megfutamodott, és megpróbált felszállni egy trolira, de a nő megkérte a sofőrt, hogy tartsa vissza. A vezető megpróbált segíteni, és leszállította a férfit, aki erre végleg elvesztette a józan eszét, és ökölbe szorított kézzel indult a nő felé, hogy beváltsa korábbi fenyegetését. Nem tudni, mi történt volna, ha a bátor trolisofőr nem avatkozik közbe, és nem áll a dühöngő férfi és a nő közé.
Habár ezután elszaladt, nem rejtőzködhetett sokáig, ugyanis másnap elfogták. Kiderült az is, hogy már jól ismerik a környéken, több üzlet borkészletét megdézsmálta, és volt olyan boltos is, akit halálosan megfenyegetett, mikor lebuktatta. A férfit letartóztatták, ugyanis tartanak attól, hogy elszökhet, elrejtőzhet, vagy pedig tovább folytatná gaztetteit.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.