Aktuális

Curtis összeszedte magát, felrobbant a stúdió: a kritikák után Charlie dalával az adás legjobbja lett – videó

Bors

2020. október 5. hétfő 11:30

A Sztárban Sztár most futó évadában idáig a legtöbb kritikát egyértelműen Széki Attila, azaz Curtis kapta, aki gyakorlatilag minden adásban bohócot csinált magából, és sokak szerint pusztán énektudása miatt már rég nem lenne helye a versenyben. Vasárnap este a rapper egyik nagy kedvence, Horváth Charlie bőrébe bújhatott, és végre megmutathatta, mit is tud igazán, aminek meg is lett az eredménye.

Amellett, hogy a zsűritől maximális pontszámot kapott még nézők az adás legjobbjának szavazták meg.

Nem csoda, hogy Curtis produkciója után szinte felrobbant a TV2 stúdiója. Bereczki Zoltán értékelését például azzal kezdte, hogy megkérdezte Curtist, mit vágjon hozzá, és kicsit bosszús is volt, hogy egészen a hatodik adásig kellett várni, amíg a rapper megérkezett a műsorba. Ugyanakkor szerinte ha a tegnapi adás lett volna a döntő, akkor Curtis lett volna a verseny végső győztese.

További cikkek

Gyász

Édesanyja karjai között hunyt el az újszülött kislány

Horror

Gyomorforgató, mi került elő a férfi fagyasztójából, még a rendőrök is rosszul lettek

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: A legnagyobb hibát a hollandok ellen követtük el – Mikler

metropol.hu

Elon Musk rémisztő figyelmeztetése: teljesen biztos az emberiség kihalása

origo.hu

Elfeledett kincsekre bukkantunk egy régi Renault-szalonban – képek

bama.hu

Torlódás várható - baleset történt kedd reggel Szentlászlón

origo.hu

Restaurálják a híres párizsi obeliszket

nemzetisport.hu

Videó: nemek közti MMA-meccset rendeztek, kitört a káosz

vg.hu

Koronavírusban elhunyt az énekesnő, aki szándékosan fertőzödött meg

mandiner.hu

Egyre több jel mutat arra, hogy az extraprofit húzza az elszabaduló inflációt

metropol.hu

Durva hideggel érkezik a hózápor, de van egy rosszabb hírünk is

life.hu

Sebestyén Balázs markáns véleményt fogalmazott meg Kulcsár Edináról: "Azt se tudja, merre van arccal előre"

origo.hu

Marhákra kiadott gázkibocsátási tanúsítvány miatt lehet botrány az USA-ban