Betegápolás helyett hullarészegen kínozta és kitépte rokkant anyja haját a Csongrád megyei férfi

Betegápolás helyett hullarészegen kínozta és kitépte rokkant anyja haját a Csongrád megyei férfi

részeg
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 11. 14:00
Ápolnia kellett volna, ehelyett különböző módokon kínozta és többszörös agyrázkódásig verte ágyhoz kötött, beteg édesanyját egy Csongrád-Csanád megyei férfi. Az asszony később legyengülve, egy otthonban halt meg.
Bors

Az asszony súlyos betegségből lábadozott, a kórházból ugyan kiengedték, de folyamatos ellátásra szorult. Ezért költözött hozzá a fia, akinek az lett volna a dolga, hogy segítse édesanyja felépülését. A férfi ehelyett azonban leginkább csak vedelt, szinte minden nap teljesen leittasodott, ekkor pedig brutálisan agresszív lett: először csak szidalmazta, majd verni kezdte az egyre betegebb és gyengébb asszonyt, aztán már ott ütötte, ahol csak érte, még a haját is kitépte, a fejét pedig addig verte, míg a nőnek többszörös agyrázkódása lett. 

Ez is érdekelheti!

Rokkant, néma anyját verte a szadista fiú

Macskának nézte anyját, kivágta a szemeit

Halálra verte anyját egy örkényi nő

A násznép szeme láttára verte halálra újdonsült feleségét a szörnyeteg és még csak meg sem bánta

Az életét végül a felügyeletére küldött szociális gondozó mentette meg, ugyanis mikor a lakásba lépett, sokkolta a látvány: az asszony addigra már csontig fogyott, teljesen magatehetetlenné vált, legyengült, arca pedig eltorzult. Azonnal kórházba vitték, ahol bár sérüléseiből felépült, de nem sokkal később - nem a verés miatt ugyan, de meghalt. 

Fia büntetéséről szerdán döntenek Szegeden, a bíróság az öt éves középmértéken aluli büntetést indítványozott, mivel a férfi állítólag azóta mindent bevallott és megbánta tetteit. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.