Aktuális

Barátja kivégzését kamerázgatta a balassagyarmati gyilkos

Bors

Létrehozva: 2020.10.24.

Halálra rúgdosta az egyik közeli jóbarátját egy fiatal balassagyarmati férfi. A gyilkos nem elég, hogy vadállati módon gyilkolt, de az egészet még le is videózta.

Forrás: Pexels.com

A két férfi már évekkel korábbról ismerte egymást, ugyanis külföldön együtt dolgoztak, aztán bérlőtársak, később pedig barátok is lettek. A tragédia napján is egy kis baráti bulizásra futottak össze, több helyre is elmentek, aminek a végén a későbbi gyilkos alaposan berúgott. 

Mikor hazamentek, már elég bátorra itta magát a balassagyarmati férfi ahhoz, hogy haverjától pénzt kérjen kölcsön, viszont amikor az nem volt erre hajlandó, a férfi minden józan eszét elvesztette, és vadállati módon nekiesett barátjának. Ütötte és rúgta, ahol csak érte, miközben magából kifordulva ordított és fenyegetőzött.

Még az sem hatotta meg, hogy barátja folyamatosan az életéért könyörgött, ellenkezőleg: még a telefonját is elővette, és videózni kezdte a brutális verést, alázást és az egyre embertelenebb bántalmazást. A férfi ezután, mint aki jól végezte dolgát, a haverjával maradt, és csak reggel - mikor már tisztulni kezdett az alkoholgőzös feje - vette észre, hogy a férfi meghalt.

Ekkor hátborzongató tervet eszelt ki: felhívta a mentőket, álnéven bejelentette az esetet, mi több, a diszpécser telefonos utasításai alapján még ő maga kezdte meg az újraélesztést, azonban, ahogy a mentősök a helyszínre értek, összekapta magát, és elmenekült. Először véres ruháit rejtette el, és helyettük újat vett, majd a rendőrségre ment, ahol előadta, hogy barátját ismeretlenek verték össze, ő csak segíteni akart.

A rendőröket azonban nem tudta átverni, később pedig a kínzásról készült, gyomorforgató videót is megtalálták, így a férfi hétfőn bíróság elé áll, ahol aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kell felelnie. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715018711
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715018711
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715018711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715018711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715018711
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?