Ájulásig fojtogatta a feleségét egy gyömrői férfi, mert az el akart tőle válni

Ájulásig fojtogatta a feleségét egy gyömrői férfi, mert az el akart tőle válni

bántalmazás
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 19. 13:35
A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy gyömrői férfival szemben, aki fojtogatta a feleségét, mert az el akart tőle válni, és később is zaklatta.
MTI

Az ügyészség honlapján elérhető hétfői közlemény szerint a nő 2018 végén közölte válási szándékát a férjével.

Ezen összeszólalkoztak, és a férfi eszméletvesztésig szorította a felesége nyakát.

Amikor a nő magához tért, kihívta a rendőrséget, majd az intézkedés után egy ismerőse vitte kórházba. A fojtogatás miatt a nő pajzsporcának felső nyúlványa eltörött, amely közvetett életveszélyes állapotot eredményezett. A közlemény szerint csak a véletlennek és a szakszerű orvosi ellátásnak volt köszönhető, hogy a nő nem halt meg.

A férfi ezután ugyan elhagyta a házat, de nem hagyott fel a nő zaklatásával. Otthonában is többször kapcsolatba próbált vele lépni - alkalmanként agresszíven -, és ismerőseit is folyamatosan kereste. Ezen kívül a nő egyik munkahelyének közösségi oldalára elküldött egy szexuális tartalmú fotómontázst az asszonyról.

Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete, zaklatás vétsége és különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen - olvasható a közleményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.