Kedd hajnalra 44-re emelkedett a Pesti úti idősotthonban meghalt gondozottak száma - értesült az Origo. A keddi nap négy halálesetéből kettő a főváros által felügyelt otthonhoz kapcsolódik.
Mint arról korábban beszámoltunk, napokig nem volt orvos április elején az intézményben, amikor kitört a járvány az idősotthonban. Karácsony Gergely saját magát buktatta le, amikor a Fővárosi Kormányhivatal elleni támadásban véletlenül elismerte, hogy valóban napokig nem volt orvos. A baloldali főpolgármester két héttel ezelőtt még azt mondta a népjóléti bizottság ülésén, hogy folyamatosan volt orvosi jelenlét az intézményben.
Március legvégén szállították el az első beteget a Pesti úti idősotthonból, ennek ellenére Karácsony Gergely továbbra sem látogatott el az azóta az ország első számú járványügyi gócpontjává váló intézménybe.
Megmutattuk, hogyan hagyta cserben a főváros vezetése az idős, kiszolgáltatott embereket, és hogyan jutott el odáig, hogy kitiltatná az intézményekből az egészségügyi vizsgálatokat folytató kormányhivatalokat – írja az Origo.
A kormány már a koronavírus-járvány előtt meghozott bizonyos intézkedéseket, hogy mérsékelje a terjedést, valamint az idősek védelmében, ezzel szemben Karácsony Gergely főpolgármester nem készítette fel a helyi idősgondozást
- erről már a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője beszélt. Farkas Örs közölte: miközben a Pesti úti idősotthon gócponttá vált, lassan az összes ilyen fővárosi intézménynél ez a helyzet.
Ma már az ilyen intézményekben élő emberek közül minden tizedik igazoltan fertőzött
- fűzte hozzá.
A szóvivő felhívta rá a figyelmet, hogy 59 ezer körül van azoknak az embereknek a száma, akik ilyen intézményben élnek, közülük nagyjából 4 ezren laknak valamelyik fővárosi kezelésű otthonban. Az utóbbiak tíz százaléka fertőzött, miközben a nem a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott otthonokban élőknek a fertőzöttsége nem éri el az egy százalékot.
Az Operatív Törzs hétfői tájékoztatójából az is kiderült, hogy a legtöbb megbetegedést április 9-én regisztrálták, amely 209 esetet jelent, a legtöbb halottat pedig április 17-én regisztrálták, 19 főt.
A hazai járványhelyzet felfutása tehát egybeesett a Pesti úti idősotthonban kitört nagyszámú megbetegedéssel, mivel azon a napon több mint 200 embert szállítottak el az intézményből.
Az idősotthon kapcsán megszólalt az egyik ott meghalt ápolt hozzártartozója is. A megrendült férfi sok minden más mellett arról is nyilatkozott, hogy emlékei szerint tavaly november óta nem volt orvos az intézményben.
Elmondása szerint az intézményből a tavalyi önkormányzati választás után kirúgták a főnővért, akit mindenki kedvelt, az ápolókat is lecserélték, az idős emberekkel nem foglalkoztak, nem fürdették őket, nagy részük rühes volt, többen így kerültek kórházba, sőt, volt, hogy külsérelmi nyomok voltak rajtuk - vagyis embertelen viszonyok vannak az idősotthonban.
Hétfőn az Országgyűlésben is téma volt a Pesti úti helyzet. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára bírálta Karácsonyt, aki szerinte Facebook-politizálást folytat és látványosan menekül az érdemi cselekvés és a felelősség elől.
Fenntartóként lenne dolga, erősebb védelmet kellene biztosítania az idősotthonoknak, amelyeket a főpolgármester nem készített fel a járványra
- mondta. Hozzátette: akkor lehet újraindítani a budapesti életet, ha csökken az idősotthoni halálesetek száma.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.