Könnyű matek után nehéz történelem jött

Könnyű matek után nehéz történelem jött

matek
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 06. 21:10
Bors

Miután fellélegeztek a diákok a könnyűnek ítélt matekérettségi után, szerdán erősen fel kellett kötniük a nadrágjukat, mert egy nehéznek mondott, rengeteg tudást igénylő feladatsor várt rájuk.

Ahogyan az előző napokban, szerdán is a fekete-fehér ünneplő szett kötelező tartozéka volt a szájmaszk. Középszinten 64 342 diák vette kezébe a tollát, hogy 180 perc alatt végezni tudjon, emelt szinten pedig 7073 tanuló kezdett neki a 240 percig tartó vizsgának.

Az első része a történelemérettséginek egy központi feladatsor volt: többek között Mátyás király külpolitikájáról, az antik kultúráról, a magyarországi romák helyzetéről és a hidegháborúról szóltak a kérdések. Az Eduline által megkérdezett szaktanár szerint egyáltalán nem volt könnyű dolguk a diákoknak, hiszen volt olyan kérdés, ami emelt szinten állta volna meg inkább a helyét. Sok helyen nagyon részletekbe menő választ vártak a diákoktól.

A második részben két esszét kellett elkészíteniük az egymástól két méterre ülő tanulóknak. Az említett szaktanár szerint a kidolgozandó feladatok könnyűek voltak, így azokkal nem lehetett gond. Az esszétételek között volt a kereszténység megszületése, a második világháború, és az 1956-os forradalom is. Segítségül idén is kaptak a diákok valamilyen forrást, amit szabadon felhasználhattak a dolgozataikban. Ez lehetett egy szöveg, egy kép, egy adat, vagy egy térkép.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.