Csank János: Pisont túlsúlyos volt! -  Összeakasztotta a bajszát a két edző

Csank János: Pisont túlsúlyos volt! -  Összeakasztotta a bajszát a két edző

Honvéd
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 13. 18:15
Pisont a minap arról panaszkodott, hogy azért nem lett többször válogatott, mert Csank lenézte az izraeli bajnokságot. A 73 éves exkapitány szerint más volt a mellőzés oka.
Bors

Pisont István, a Honvéd élvonalbeli futballcsapatának megbízott vezetőedzője az egyik portálon saját pályafutására emlékezve Csank János exkapitányt kárhoztatta. A beszélgetésben a kispestiek „királya” elmondta: 

„Csank János szövetségi kapitányként kijelentette, hogy Izraelből nem válogat. Nagyon rosszulesett nekem, és nem is nagyon értettük, hiszen az izraeli klubfutball már akkor is erős volt, az élcsapatok legalább azon a szinten voltak, mint a kor legjobb magyar együttesei, ráadásul gyorsabb, pörgősebb meccseket játszottunk, mint az NB I-ben.

Összesen 31-szer voltam válogatott, de ez a szám lehetett volna 75–80 is, ha pályafutásom csúcsán megkapom a lehetőséget.”

Csank szerint Pisont elfelejtett megemlíteni egy fontos dolgot.

– Pista megjegyzései nem helyénvalóak, hiszen szakvezetőként igenis figyeltem a formáját akkor is, amikor a Beitarban Jeruzsálemben futballozott, de az általam látott videó­kat elemezve nem tűnt ki a mezőnyből – magyarázta a Borsnak Csank.

– Ennek ellenére meghívtam a tatai edzőtáborba, de meglepett, hogy húsz perc futball után már nem nagyon bírta az iramot. Ennek az volt az oka, hogy súlyfelesleggel küszködött, másrészt az ő középpályás posztján Nyilas Elek, Illés Béla és Sándor Tamás is bevethető volt, és ezek nem kis nevek voltak akkoriban. Azzal együtt is: Honvéd-mesterként sok sikert kívánok neki!

Érdekesség, hogy a 90-es évek második felében a Beitarban Pisonttal együtt focizó Sallói István is arra panaszkodott korábban, hogy Csank „vékonynak” tartotta az izraeli bajnokságot, pedig akkori formája alapján ő is gyarapíthatta volna a válogatottságainak számát. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.