Aktuális

Csak egészségügyi nyilatkozattal adható táborba a gyerek

Bors

Létrehozva: 2020.05.19.

Az enyhítés nagy lendületet adott a táborpiacnak, szülők tízezrei kezdtek el egyből nézelődni.

Közel másfél millió gyerek szabadulna ki az iskola falai közül június 15-én. E helyett most otthonról tanulnak. Eddig kételyek közt hánykolódtak a szülők: vajon be lehet adni majd nyáron a gyerekeket táborba?

A múlt csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy lehet szervezni a nyári napközis táborokat. Hamarosan pedig döntés születik arról is, hogy milyen szabályozások lesznek érvényesek az ottalvós táborok esetén. A közel három hónapos nyári szünet alatt tény és való, hogy a koronavírus miatt nem a nagyszülőket igyekeznek majd első körben a szülők megkérni arra, hogy vigyázzanak az unokákra.

– A tavalyi rekordévben több mint 215 ezer gyermek táborozott a vakáció ideje alatt. Ez a szám várhatóan csökkenni fog idén, de előreláthatóan legalább 150 ezer csemete szülei próbálják a gyerekfelügyeletet táborokkal megoldani. Sokan nem tudnak kivenni szabadságot, mivel a karantén miatt már felélték a keretüket, vagy annak nagy részét – mondta el Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu portál vezetője.

Idén kevesebb a lehetőség

A világjárvány okozta kilátástalanság miatt számos szervező döntött úgy, hogy meg sem hirdeti nyárra a táborokat.  

– Előállhat az a helyzet, hogy mire elkezdődik a nyári szünet, a vírus lecseng, mégsem tudjuk tá­borok által biztosítani gyerekünknek a felügyeletet, míg mi dolgozunk, mert nem lesz elég hely. Ugyanis sokan döntöttek úgy, hogy meg sem próbálják a szervezést – árulta el.

A Táborfigyelő vezetője szerint eddig 70 százalékkal kevesebb gyereknek van lefoglalt tábora a nyárra, mint tavaly ugyanekkor. Kapkodni kell azoknak a szülőknek, akik élni szeretnének a lehetőséggel, mert a szokottnál kisebb a kínálat, és a jó ár-érték arányú lehetőségek turnusai idén még hamarabb betelnek.

Feltolja az árakat a hirtelen nagy kereslet

A helyzetet az sem könnyíti meg, hogy a lecsökkent táborkínálattal szemben egy hirtelen megnövekvő kereslet áll. Ez pedig felhajthatja az árakat. A családoknak érdemben, akár 25-30 százalékkal is többet kell fizetnie egy-egy turnusért, mint korábban. A legolcsóbbak is majdnem súrolják a 30 ezer forintot, a legdrágábbak pedig 140 ezer forintba kerülnek.  

– Átlagosan 35 ezer forint volt 2019-ben egy turnusra egy napközis tábor költsége, ami idén több lehet – fűzte hozzá a szakértő.

Zárt terűt most még inkább ne!

Az Operatív Törzs tegnapi tájékoztatóján dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos is kitért a nyári táborok lebonyolítását illetően pár új intézkedésre. Kiemelte: csak egészséges gyerekek és személyzet vehet részt ezeken az eseményeken. A részvételhez egy igazolást, nyilatkozatot kell aláírnia a szülőnek, illetve felnőtt esetén önmagának, hogy egészséges. 300 fő fölötti táborban kötelező a helyben lévő orvos biztosítása. Ha valaki a táborban betegszik meg, elkülönítőben kell vigyázni rá védőfelszerelésben. Javasolja, inkább szabadtéri programokban gondolkodjanak a szülők és a szervezők is.

– Amíg be nem jelentették, hogy bár feltételekkel, de tarthatók nyári táborok, addig a sporttáborok és a nyelvtanulási lehetőségek voltak a legnépszerűbbek – árulta el Tóth Béla.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715094910
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715094910
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715094910
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715094910
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715094910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715094910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715094910
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet