A maszkok miatt nem tud szájról olvasni a hallássérült pénztáros

A maszkok miatt nem tud szájról olvasni a hallássérült pénztáros

pénztáros
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 05. 06:00
A boltokban is kötelező a maszk, és van, akinek ez komoly hátrányt jelent. A 42 éves Hunyadi Orsolya hallássérült, és pénztárosként dolgozik a csömöri Auchan áruházban. Ő szájról olvas, ám most a vásárlók eltakarják az arcukat, ami megnehezíti a munkáját. de egy pillanatra sem merült fel benne, hogy ne álljon helyt a posztján, hiszen tudja, hogy ebben a rendkívüli helyzetben a szokásosnál is nagyobb szükség van a munkájára. A Ripost munkatársának mesélte el történetét.
Bors

Csupa mosoly – így jellemzik a törzsvásárlók Hunyadi Orsolyát, a pénztárost, aki már 7 éve végzi a munkáját az áruházban. Orsi teljesen hallássérült, ami azt jelenti, hogy csakis szájról tud olvasni – ám a kötelező maszkviselés most megnehezíti a dolgát.

Születése óta hallássérült

A 16. kerületben, Rákosszentmihályon élő Orsolya a Ripost munkatársát munkája után fogadta, jeltolmács, azaz Klincsek-Zara Norbert segítségével egy irodában tudtak beszélni vele. Elmondta, gyermekkora óta hallássérült, ami számára teljesen normális.

- A családomban mindenki hallássérült – kezdte Orsi – nekem születésem óta nincsen hallásom, a szüleim és a nővérem is hallássérültek. Jelenleg ott lakom, ahol felnőttem, egy hatalmas családi házban, mindenkivel, akit szeretek. A házban a szüleim élnek, a nővérem és a férje, valamint én a párommal, meg a 22 éves lányunk. A kislányom nagyothalló, neki valamennyire van hallása. Jelelve beszélünk mindannyian, mi így alkotunk egy nagy boldog családot.

Félt az első munkanapján

- Amikor idejöttem dolgozni, nagyon féltem, hogy a kollégák hogyan fogadnak majd – folytatta. - Hallássérült családban nőttem fel, nekem ez természetes, de nem tudtam, hogy a halló emberekkel hogyan fog menni a kommunikáció, így eléggé izgultam. De amikor megérkeztem, nagyon sokat segítettek. Olyan telefonkészüléket kaptam, aminél, ha én hívtam a főnököt, tudta, hogy a hallássérült kolléga hívja, így azonnal kijön a kasszához. Nagyon sokat segítettek, hívtak tolmácsot, ha kellett. Kezdetben nagyon nehéz volt, féltem, hogy nem fogom érteni a vásárlókat, de nagyon szerettem volna dolgozni. Két hétig tartott a betanulásom, minden simán mint, szóval már elmúlt a szorongásom, mára abszolút nem félek már semmitől.

Tábla jelzi a kasszában, hogy hallássérült a pénztáros

- A kasszámban kint lóg egy tájékoztató tábla, hogy hallássérült vagyok – meséli Orsi. – A tájékoztatón kinn van, hogy megkönnyítik nekem a kommunikációt, ha szembe fordulnak velem és úgy beszélnek hozzám, hiszen szájról olvasok. Nem hallok semmit, így azt sem tudom, hogy a vevő épp beszél hozzám… Az elején nehéz volt, volt, aki azt hitte, hogy értelmi fogyatékos vagyok, mert nem figyelték a táblát.

A maszk megnehezíti a dolgát

- Most a vírus miatt kötelező viselni a maszkot, amitől a szájról olvasás lehetetlenné vált a számomra. Marad a bólintás, a kézmozdulatok és a türelmetlen várakozás, hogy vége legyen a járványnak és megint a megszokott módon lehessen dolgozni. A kedves mosolyok hiányáról már nem is beszélek…

A teljes cikket ide kattintva tudja elolvasni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.