Három Oscar-díj és nyolc Golden Globe-díj bizonyítja, hogy Hollywood producerei sem tévedhetetlenek. Meryl Streep csillaga hetvenévesen is fényesen ragyog a filmgyár egén, ezt pedig kevés sorstársáról mondhatjuk el.
Hosszúkás arcformája és orra miatt azonban az illetékesek nem fűztek sok reményt a karrierjéhez, sőt egyenesen a szemébe mondták: csúnyának tartják a színészethez.
Annak idején Meryl is megjelent a King Kong film 1976-os castingján, ahol Dino De Lauretiis producer olaszul megkérdezte a casting szervező fiát, hogy Minek hoztad ide ezt a rondaságot?”
Streep azonban beszél olaszul és válaszolt is a férfinak: „Sajnálom, hogy nem vagyok elég szép King Konghoz.”
Ez a közjáték mélyen beleivódott Meryl Streep lelkébe, de álmait nem adta fel. Egy évvel később már a Julia című filmben szerepelt, majd jött A szarvasvadász és egycsapásra világhírnévre tett szert, arc és orrformájától függetlenül. A tehetsége mindent felülírt.
2020-ban pedig a rajongók szerint Meryl Streep az egyik legszebb és legvonzóbb idősödő színésznő, aki pontosan tudja, a természetes vonások többet érnek minden plasztikai beavatkozástól mentesen. A színésznő egyébként 1978 óta házas, négy gyermek édesanyja és egy unoka büszke nagymamája.
Frances McDormandot egyenesen a ronda jelzővel szokták illetni a háta mögött. Pedig bizony neki is van Oscar-, Golden Globe-, de még Emmy-díja is. A Három óriásplakát Ebbing határában sztárja ráadásul meri a mások által csúfnak talált külsejét tovább csúfítani. Ha a forgatókönyv megköveteli, nem rest smink nélkül a kamerák elé állni, sőt a legnagyobb díjátadókra sem cicomázza túl magát.
A minimális smink híve, büszkén vállalja az arcát és nem érdekli, ki mit mond róla, ő csak szeretné a munkáját jól és emlékezetesen végezni, amiben nincs hiba. Frances McDormand egyébként férjnél van és egy gyermek édesanyja.
Tilda Swinton neve mellé még a legjóindulatúbb rendezők és producerek is csak annyit írnak: karakteres. A meglehetősen férfias vonásokkal rendelkező, hófehér bőrű hatvanéves színésznő sohasem csinált ügyet az állítólagos csúnyaságából, kisugárzásával ugyanis bárkit levesz a lábáról.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egyik kampányához Karl Lagerfeld is őt választotta a Chanel reklámarcának. Színésznőként sem panaszkodhat, a Narnia krónikáiban vagy épp a Michael Claytonban is emlékezetes alakítást nyújtott. Megannyi csúnyának tartott kollégájához hasonlóan Tilda szintén Oscar-díjas színésznő.
Reese Whitherspoonnak 22,8 millió követője van a közösségi oldalán, a vitrinjében pedig több Oscar- és Golden Globe-díj is virít, mégsem indult zökkenőmentesen a karrierje.
Reese-t túl alacsonynak, szögletes fejűnek, konkrétan csúnyának bélyegezték a producerek, hozzátéve, hogy nem sok nőiesség szorult az aprótermetű sztárba.
Fricska lehet az efféle megjegyzéseket hangosan a szájukra vevőknek, hogy a színésznő az igazi népszerűségre a Doktor Szöszi filmek szexi ügyvédnőjeként tett szert.
Witherspoon, aki producerként is egyre sikeresebb, köszöni szépen, elégedett a külsejével, a magánéletével és a karrierjével is. Reese férjes asszony és három gyerek édesanyja.
A Szex és New York című sorozta divatikonja, Carrie Bradshaw, azaz Sarah Jessica Parker is lépten nyomon szembesül a csúnya jelzővel.
Karrierjét ez mit sem befolyásolta szerencsére, még akkor sem, ha 2008-ban egy női magazin neki ítélte a „Minden idők legrondább nője” címet.
Felicity Huffmann a Született feleségek című sorozat Lynette Scavojaként szerzett világhírnevet magának, ahol saját bevallása szerint is előfordult, hogy kényelmetlenül érezte magát a szexi és gyönyörű Eva Longoria vagy épp Nicollette Sheridan mellett.
A színésznő önbizalma egyébként egészen addig egyensúlyban volt, amíg az újságok elkezdtek cikkezni az állítólagos csúnyaságáról és előfordult olyan eset is, hogy egy újságíró a férjétől, William H. Macytől kérdezgette, miért csúnya nőt vett feleségül, ha bárkit megkaphatna?
A színész frappásan reagált a sértésre, azt mondta, neki Felicity a legszebb nő a világon, és egyébként is: a szépség relatív, és inkább él együtt egy ízig-vérig nővel, mint egy viaszbabával. A házaspárnak két lánya született.
Az NCIS: Los Angeles Hettyje valóban nem mondható egy tipikus szépségnek, viszont tehetségéhez semmi kétség nem férhet. A hetvenöt esztendős Linda Hunt mindössze 145 cm, testalkata, ahogy ő fogalmaz: „egyedi”, arcberendezése pedig meglehetősen markáns.
Linda azonban egy cseppet sem kesergett a külső adottságai miatt és úgy döntött, annak ellenére színésznő lesz, hogy kezdeti lépései bukással végződtek.
A rendezők nem igazán értették, milyen szerepeket adhatnának Lindának, de végül a színésznő meggyőzte őket, hogy igenis jól ki lehet aknázni a külső adottságait, jól hozza a gonosz figurákat és nevettetni is kiválóan tud.
Valljuk be, vele sokkal élvezhetőbb az Ovizsaru című film, ahol Arnold Schwarzenegger oldalán iskolaigazgatót alakít és a Spionfióka című akcióvígjátékban is kitűnően hozza a főgonoszt.
Linda magánéletéről mindössze annyit tudni, hogy egy nő mellett találta meg a boldogságot. 2008-ban ment feleségül Karen Kline pszichoterapeutához, akivel 1987 óta alkot egy párt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.