Versenyfutás a vakcináért – 84 emberen tesztelik a magyar oltóanyagot

Versenyfutás a vakcináért – 84 emberen tesztelik a magyar oltóanyagot

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 18. 05:00
A csodát várja, de leginkább a tudomány erejében bízhat a járványtól fojtogatott világ. Magyar kutatók gőzerővel dolgoznak a megoldáson, immáron a szérumkísérletek első fázisába léptek, azaz embere­ken tesztelik a lehetséges oltóanyagot.
H. N. Zs.

Naponta ezrek halnak meg a koronavírus-járvány következtében, világszerte több mint kétmillió embert fertőzött meg a ragály. Minden elvesztegetett percért kár, a tudományos világ megfeszített erővel küzd a szérum kifejlesztéséért. Biztató kísérletek folynak Amerikában, Németországban, és a magyar tudósok sem tétlenkednek. Sőt!

Állatkísérletek után egészséges alanyok

Egy angol nyelvű felhívásban lettünk rá figyelmesek, hogy egy klinikai kutatással foglalkozó magyar cég teszteléshez keres embereket. A cég közleményt is kiadott, miszerint megkezdték egy lehetséges vakcina tesztelésének első fázisát. A közlemény szerint elsőként 84 emberen vizsgálják a vakcinát. Megkeresésünkre dr. Sárosi Lajos, a HungaroTrial Zrt. vezérigazgatója közölte: a Covid-19 klinikai vizsgálatuk még folyamatban van. A kutatás eredményéről csak annak lezárása és statisztikai kiértékelése után lehet bármit tudni. A vezérigazgató hozzátette: teljesen megértik a felfokozott figyelmet, ami a koronavírus elleni lehetséges gyógymódok kutatására irányul. Amint publikálható, új információval rendelkeznek, jelentkez­ni fognak.

Egy neve elhallgatását kérő gyógyszerészeti szakember lapunknak elmondta: egy vakcina előállításakor a vizsgálatsorozat mindig állatkísérletekkel kezdődik. Csak az állatkísérletek után kezdődhet meg a kísérlet első fázisa, amit már önkénteseken tesztelnek.

– Az első fázisban egészséges önkénteseken tesztelik a készítményt, ellenőrzött körülmények között. Ez általában egy kis létszámú csoport, akiknek néhány napra be kell feküdniük a vizsgálatot végző intézménybe. Ilyenkor vizsgálják a készítmény egészséges szervezetre gyakorolt hatását, a szervezet reakcióit – mutatott rá a szakember.

Kettes fázis: keresik a mellékhatásokat

Ha a készítmény hatásosnak bizonyul, megkezdődhet a második fázis, ahol már kisebb betegcsoportokat vizsgálnak, jelen esetben Covid-19-cel megfertőződött embereket.

– A kettes fázisban azt tesztelik, mekkora dózisra lesz szükség ahhoz, hogy hatásos legyen a készítmény, és hogy hogyan reagál a szervezet a betegségre a szérum hatására. Ebben a fázisban keresik az esetleges mellékhatásokat is – magyarázta a gyógyszerészeti szakember. Ha a második fázis is eredményes volt, megkezdődhet a harmadik fázis, ahol jóval nagyobb betegcsoportokon tesztelik a készítményt. A hármas fázis befejezésével indulhat el a szer engedélyeztetése. A tudomány most a megszokottnál jóval nagyobb tempót diktál, így aztán okkal reménykedhetünk benne, hogy hamarosan elkészül a szérum. Azt pedig nem is kell hangsúlyozni, micsoda nagy dolog, hogy a világ legnagyobb gyógyszeripari monopóliumai mellett a magyar kutatók is komoly eredményeket érnek el.

86 gyógyszer szerepel a professzor listáján

Egy Bostonban élő magyar fi­zikus, hálózatkutató is biztató eredményeket ért el a koronavírus-ellenszer keresésének folyamatában. Barabási Albert László laborjában végzett kutatásai szerint több olyan meglévő szer is a rendelkezésükre áll, me­lyek potenciálisan hatásosak lehetnek a koronavírussal szemben.

A portfolio.hu beszámolója szerint Barabási laborjában hetek óta lázas munka folyik. Az emberi fehérjéket és a hozzájuk kötődő vírusfehérjék kapcsolatát vizsgálják, valamint azt, hogy a már meglévő gyógyszerek és kezelések, illetve azok kombinációja hogyan fejthetik ki a hatásukat az új típusú vírus ellen. Tíz nappal a kutatás elindítása után április 1-jén már arról számolt be a labor, hogy rendelkezésükre áll azon gyógyszerek listája, amelyek hatásosak lehetnek a koronavírussal szemben. Csütörtökön pedig már azt közölte Face­book-oldalán a professzor, hogy közzétették hivatalosan is a már létező gyógyszerek listáját, amelyek a koronavírus ellen jöhetnek szóba. A hazai sajtóban sokat szereplő hydroxychloroquine is rajta van a Barabási-féle listán. Öszszesítésükben 86 gyógyszer szerepel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.