Aktuális

Több mint két hónap után feloldották a vesztegzárat a járvány kínai gócának számító Vuhanban

MTI

Létrehozva: 2020.04.08.

Forrás: MTI/EPA/Roman Pilipej

Több mint két hónap után feloldották a vesztegzárat a járvány kínai gócának számító közép-kínai Vuhanban, ahonnan az új koronavírus tavaly év végén terjedni kezdett.

A 11 milliós várost január 23-án zárták le, hogy megakadályozzák a vírus terjedését.

A CCTV kínai állami hírcsatorna beszámolója szerint a jegyeladások alapján szerdán mintegy 55 ezer ember hagyja el Vuhant vasúton. Az egészségügyi hatóságok mindazonáltal továbbra is azt tanácsolják a város lakóinak, hogy csak a legszükségesebb esetben utazzanak el. Az utazást csak azoknak engedélyezik, akiknek van igazolásuk, hogy egészségesek.

Kína szárazföldi részén kedden 62 újabb embert diagnosztizáltak az új koronavírus okozta Covid-19 nevű betegséggel, közülük 59-en külföldről utaztak be. A behozott esetek száma ezzel 1042-re emelkedett. Ugyanezen a napon 137 tünetmentes fertőzöttet azonosítottak, közülük 102-en érkeztek külföldről. Jelenleg 1095 aszimptomatikus vírushordozót tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Kedd éjfélig összesen 81 802 Covid-19 megbetegedést regisztráltak, közülük eddig 3333-an hunytak el a kínai szárazföldön.

Miközben a járvány az országban mérséklődni látszik, a kínai hatóságok vizsgálatot indítottak egy, a kormányzat járvánnyal kapcsolatos fellépését nyíltan kritizáló ingatlanmágnással szemben - írta a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. A Kínai Kommunista Párt fegyelmi vizsgálatokért felelős bizottsága egy keddi közleményben tudatta, hogy Zsen Csi-csiang, a Huayuan Ingatlantársaság korábbi vezetője ellen "a törvény és a fegyelem súlyos megszegése" miatt vizsgálatot indítottak.

A SCMP cikke szerint a 69 éves Zsennel barátainak március 12 óta megszakadt a kapcsolata. Az ingatlanmágnás ezt megelőzően egy cikket adott közre, amelyben kritizálta, ahogyan a kínai kormányzat eleinte megpróbálta elkendőzni az új vírus terjedését, és bírálta Pekinget, amiért jelenleg a járvány felett aratott sikerét népszerűsíti. Az írásban ráadásul Hszi Csin-ping kínai elnök egyre növekvő személyes hatalmát illetően is kritikát fogalmazott meg. Zsen a járványt a Kínai Kommunista Párt "kormányzási válságának" nevezte, és úgy vélekedett: a sajtó- és szólásszabadság hiánya akadályt jelentett abban, hogy az epidémiával szemben időben fellépjenek, ez pedig csak rontott a helyzeten. A cikket széles körben megosztották az interneten.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194838_auto_resized.jpg
origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715026810
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194073_auto_resized.jpg
ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715026810
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715026810
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715026810
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?