Vagyis nem a budai hegyekben, nem is a város határában, hanem a város sűrűn beépített részén. A nem mindennapi baleset hétfő reggel 6 óra után történt. Az őz a Dankó utca felől érkezett, és a téren található buszmegállóból, az utasok közül ugrott egy arra közlekedő személyautó elé. Az ütközés következtében az állat elpusztult.
A sofőr nem sérült meg, csak az autója. A vezetője azt mondta, hogy mindössze a jobb lámpa törött el, a jobb sárvédő pedig behorpadt.
– Valószínűleg a Fiumei úti temetőből érkezett ez az őzbak, ahol korábban találhatott már magának élőhelyet – mondta Zahán Viktor, a Budakeszi Vadaspark sajtóreferense a Borsnak.
– Igaz ugyan, hogy a temető viszonylag bent van a városban, de onnan kifelé vannak olyan zöld folyosók, ahonnan most bejuthatott a városba, sőt az is lehet, hogy már korábban megérkezett, és egy eldugottabb részen élt a temetőben. Ez az időszak az, amikor keresik a territóriumukat a bakok, és ilyenkor nagyobb távolságokat is megtesznek, akár több tíz kilométert is.
Lakóterületen kívül ebben az időszakban érdemes lassítani, ahol kitett táblák figyelmeztetnek a vadveszélyre, de városban ilyenre nyilván nem lehetett számítani. Ha nem történt volna meg ez a baleset, hálóval esetleg körbe lehetett volna keríteni, vagy nyugtatópuskával elaltathatták volna – mondta a szakember.
Az utóbbi években többször előfordult, hogy a főváros peremén élő vadállatok az ösztöneiket követve behúzódtak a kertvárosi övezetbe. Ezek elsősorban vaddisznók voltak, sőt olyan is előfordult már, hogy a Dunából kellett vaddisznót menteni.
A XII. kerületben rókák is kerestek már élelmet vagy búvóhelyet az elhagyott hétvégi házak kertjében, és a nyestek sem ritkák. Erzsébeten pedig vadkacsák is sétálgattak az utcán 1,5–2 kilométerre a Dunától este 10 után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.