Pár napja számoltunk be arról: könnyen lehet, hogy a koronavírus-vakcina kifejlesztésének célegyenesében járnak a britek. Az Oxfordi Egyetem és az Imperial College London kutatóegyetem virológusainak ugyanis sikerült kifejleszteniük egy olyan vakcinát, amely a Covid-19 járványt okozó SARS-Cov-2 koronavírus ellen hatásos lehet. Már csak a tesztek vannak hátra, amihez jelenleg is keresik a nagyszámú önkéntest. Ígéretük szerint szeptemberre akár végezhetnek is.
Ugyanakkor láthatóan Kína sem szeretne lemaradni: az ország, ahol először jelent meg az új típusú koronavírus, ugyancsak azt állítja: szeptemberre elkészülnek az ellenanyaggal. Mindezt a Kínai Járványügyi Központ vezetője, Dr Gao Fu jelentette be, aki szerint szeptemberre már használható vakcina birtokában lesznek, amit elsősorban az egészségügyi dolgozóknak, és más, járványügyi szempontból kiemelt személyeknek adnának - írja a Daily Star. Hozzátette: ha a fertőzés újabb hullámával találják szembe magukat, szeptemberben már beolthatják az orvosokat és a nővéreket, jövő év elején pedig akár már bárkit.
* * *
A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.