Lezárt határon randiznak az idős szerelmesek

Lezárt határon randiznak az idős szerelmesek

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 02. 14:00
Bár a koronavírus miatti szigorú intézkedéseknek köszönhetően az ölelés és a puszi tilos, de a nyugdíjas gerlepár így is naponta találkozik egymással.
Bors

A 85 éves Inga Rasmussen Dániában, míg a 89 éves Karsten Tüchsen Hansen Németországban él, és bár a két ország közötti határ szinte teljesen le lett zárva a koronavírus-járvány miatt, a rendelkezések azt nem tiltották meg, hogy egymástól biztonságos távolságot tartva találkozzanak.

Az örökifjú szerelmesek pedig ki is használják a lehetőséget, és szinte mindennap összeülnek egy kis beszélgetésre. Az otthonukból hozott kis székeken ülnek a lezárt határ két oldalán, átbeszélik, amit át kell, és ha úgy alakul, ebédelnek vagy sütiznek is egyet, sőt, még egy korty szeszes ital, egy csésze kávé is belefér a napi randevúikba. Normális esetben persze az ölelések és a csókok sem maradnának el, ám jelen pillanatban annak is örülnek, hogy nem kellett végleg elszakadniuk egymástól.

Hansen úr a délutáni randikra elektromos kerékpárral érkezik, míg Rasmussen asszony autóval teszi meg a határig vezető nagyjából íz kilométeres távot.

– Szomorú, ami most van, de sajnos nem tudunk mit tenni. Sokat beszélünk telefonon is, és próbálunk mindennap találkozni, de a távolság most különösen embertpróbáló. Egyébként sem könnyű egyedül, de most még nehezebb – idézi a Deutsche Welle a dán hölgyet, aki azt is elmondja, hogy tavaly március 13-tól egészen a néhány héttel ezelőtti határzárig minden napot együtt töltött lovagjával.

Bár most egyiküknek sem könnyű, de nem hagyják, hogy a koronavírus-járvány tönkretegye a kapcsolatukat és mindketten bíznak benne, hogy húsvétkor már távolságtartás nélkül is együtt lehetnek. Sőt, egy közös utazás is tervben van náluk a korlátozások feloldása után.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.