Lelki segélyt adott Vilmos herceg

Lelki segélyt adott Vilmos herceg

királyi család
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 14. 12:00
A 37 éves cambridge-i herceg kitartásra, közösségi munkára buzdítja népét. Vilmos szerint a bajban mutatják meg igazi arcukat a britek.
Bors

Vilmos herceg eddig is kivette a részét a koronavírus elleni harcból. Pár napja feleségével, Katalin hercegnével egy brunley-i általános iskola tanulóival folytattak videóbeszélgetést, ahol főleg orvosok és ápolók gyermekeit oktatják. A tanulók szülei az első vonalban harcolnak koronavírusos betegek ellátásában.

II. Erzsébet unokája most új feladatot kapott. Hivatalosan is a tavaly létrehozott nemzeti alap, a National Emergencies Trust (NET) patrónusa lett, amely kisebb alapítványok működését finanszírozza, amire most még nagyobb szükség van a koronavírus miatt. A NET márciusban indított felhívásának köszönhetően több mint nyolcvan cég adakozott, a befolyt összegből eddig 7,5 millió fontot, azaz több mint 3 milliárd forintot osztottak szét a kisebb jótékonysági szervezeteknek.

A herceg szeretné maga kézben tartani a dolgokat, ezért telefonon beszélt jótékonysági alapítványok vezetőivel, hogy érdeklődjön, helyben mire van szükségük. Egy, a járvány idején meleg ételeket osztó yorkshire-i közösségi szervezetnél a NET támogatásának hála tápszerekkel és higiéniai termékekkel is tudják támogatni a rászorulókat.

– Furcsa, de szerintem Anglia a válság idején mutatja a legjobb oldalát. Mindannyian összetartunk, az emberekben újra feltámadt a közösség szelleme – mondta lelkesen a nyilvánosságra hozott videóbeszélgetésben Vilmos herceg, aki ezután a walesi székhelyű Dal Dy Dir munkatársát kereste fel.

A szervezet egy közösségi farmon működik, ahol fogyatékossággal élőknek adnak munkát és szállást egyaránt.

– Akik magukhoz fordulnak, azoknak biztonságot nyújt, hogy a változások ellenére is kiállnak mellettük és segítenek nekik. Az ilyen támogatásnak nagy jelentő

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.