Láng Zsolt: Az idősotthon fenntartójaként a fővárosnak óriási felelősség van

Láng Zsolt: Az idősotthon fenntartójaként a fővárosnak óriási felelősség van

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 26. 13:26
A fővárosi Fidesz-frakció vezetője úgy látja, hogy nem követhető a főpolgármesteri rendeletalkotás, mióta Karácsony Gergely a koronavírus-járvány miatt nem hívja össze a Fővárosi Közgyűlést.
Bors

Láng Zsolt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, hogy a főpolgármester, ígérete ellenére, eddig csak egyszer egyeztetett a kérdésekben az ellenzékkel, néha már csak az aláírt, meghirdetett rendeleteket küldi el. Véleménye szerint “a közösségi médiában erős a kommunikáció”, de a rendeleteken és a valódi munkán nem látható, éppen hol tart a főváros. Hozzátette: Karácsony Gergely ráadásul olyan kérdésekben is dönt, amelyek jelen helyzetben nem a legfontosabbak, és várhatnának.

Láng Zsolt a Pesti úti idősotthonban történtekkel kapcsolatban arról beszélt, hogy a fővárosnak fenntartóként óriási felelőssége van: a járvány miatt kialakult helyzetben figyelnie kell az ehhez hasonló intézményeket, és minden szükséges intézkedést meg kell tennie a tömeges megbetegedések elkerüléséért.

A fenntartó főváros eddig olyan alapvető kérdésekre nem adott választ, hogy volt-e a jogszabály szerint napi 8 órában jelen lévő főállású orvos az intézményben, és hogy megtörténtek-e a szükséges intézkedések – mondta, hozzáfűzve: a főváros szerint a kormánynak kellett volna mindent megoldania.

Hangsúlyozta, hogy jelenleg a járvány elleni védekezés a legfontosabb, nem a felelősségre vonás, de az ügy nem maradhat kivizsgálatlanul, a hatóság mondja ki majd, hogy történt-e hiba, és ha igen, kit kell azért felelősségre vonni.

A Pesti úti idősotthonban eddig 29-en haltak meg és körülbelül 290-en fertőződtek meg – tudatta.

Láng Zsolt azzal kapcsolatban, hogy Soros György pénzt utalt Budapestnek, amelyet a főváros a járvány elleni védekezés költségeibe forgatott be, azt mondta: várhatóan május második felétől kifelé halad majd az ország a koronavírus-járványból, és a pénzügyi ellenőrző bizottság az elmúlt hónapok gazdasági kiadásait átnézve ellenőrizni fogja, hova mennyi pénz ment.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.