Kővé válik, aki nagypénteken kenyeret süt!

Kővé válik, aki nagypénteken kenyeret süt!

kenyér
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 05. 17:00
A koronavírus-járvány bizony idén tavasszal még az ünnepeinkre is rányomja a bélyegét. A húsvét sem kivétel ez alól. Talán emiatt nagyobb hangsúlyt kapnak majd a nagypéntekhez, húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kapcsolódó hiedelmek és babonák, amelyeket nagyszüleink még szigorúan betartottak. Mindenesetre a dologtiltó nap ötlete nem is hangzik rosszul…
Bors

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe – a Biblia szerint Jézus a pénteki keresztre feszítése utáni harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával ugyan nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Azt gondolnánk, a vallási ünnep méltóságához nem való, hogy babonák kapcsolódjanak hozzá, ám a húsvéthoz is kötődnek hiedelmek. Egyrészt mert a vallás maga is misztikus dolog, másrészt mert a húsvét a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A húsvét egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel, amelyeknek eleme a feltámadás, az újjászületés.

Hajnali fürdőzés

Nagypéntek Jézus kereszthalálának napja, a kereszténység gyásznapja és legszigorúbb böjtje. Jézus szenvedéseire ekkor a magyar falvakban virrasztással emlékeztek: az asszonyok jelképes szent sírja köré gyűltek, ott imádkoztak és énekeltek. A legismertebb, kereszténység előtti nagypénteki hagyomány a hajnali fürdőzés volt. A fiatalok tömegesen a közeli patakhoz mentek mosakodni, és a folyással szemben állva, visszakézből merítettek a vízből. Szerencsésnek tartották a patakok vagy erek találkozásánál való megmerítkezést. Az a hiedelem járta, hogy aki a folyó vizében megmosakszik, egész évben egészséges lesz, és fürgén végzi majd a munkáját. Szeged környékén még a beteg gyermekeket is kivitték a folyópartra, hogy lemossák a bajt róluk. Sok helyen az állatokat is megúsztatták vagy megitatták. Ezen a napon nemcsak a patakoknál tisztultak meg és születtek újjá az emberek, hanem a házakat is megtisztították, kiűzve onnan a rágcsálókat és a férgeket.  

Tiltott munkák

A gyásznap egyben dologtiltó nap is volt. Az volt a hiedelem, hogy amelyik asszony nagypénteken kenyeret süt, az kővé válik. Tilos volt baromfit vágni, nehogy más jószágok elhulljanak, a férfiak számá­ra szántani, a nőknek pedig mosni. Nagypénteken egyedül csak a húsvéti tojást volt szabad festeni. A magyar házakban nem égett tűz, a szobában lévő tükröt, amely a mai és a túlvilág közti átjárót jelképezi, letakarták. Megállították az órát, úgy tettek, mintha halott lenne a háznál. Sok helyen nem főztek – hiszen nem volt tűz –, csak hideg ételt ettek, de voltak olyanok is, akik nagycsütörtöktől egészen a nagyszombati feltámadásig ételt sem vettek magukhoz.

Megtisztító locsolkodás

A legismertebb és máig élő húsvéti szokás a locsolkodás, amikor a lányokat, asszonyokat a megtisztulás és az újjászületés céljából az élet vizével öntözték meg. Ma inkább csak látványosságként, turistacsalogatóként él a kútvizes locsolkodás, szerepét a kölni és a parfüm vette át. Húsvét reggelén azonban nem szabad söpörni, mert kisöpörjük az életünkből a szerencsét. Takarót kirázni is tilos, mert azzal balszerencsét hozhatunk magunkra. Az ünnep idején egy szem barka a legnagyobb egészségvédő. Ha lenyelünk egy darabot, az megvéd minket a különféle gyomorbetegségektől. Aki nem eszik húst az ünnep alatt, egész év­ben nem lesz lázas. A tojásfestéssel is óvatosan kell bánni, mert a népi hiedelmek szerint az írott szövegeknek mágikus erejük van, és meg is valósulhatnak. Aki szerelemre vágyik, piros tojással díszítse a barkaágat.

Húsvéti ételszentelés

A krónikák szerint a katolikus egyház a 10. század óta végez ételszentelést. A hiedelem szerint a maradék varázserővel rendelkezik, ezért a megszentelt húsvéti sonka csontját a gyümölcsfákra akasztották, hogy bőséges legyen a gyümölcstermés. A húsvéti kalács morzsáit a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak. Egyetlen szentelt tojást ketten fogyasztottak el, mert ha elszakítaná őket az élet, így visszatalálnak egymáshoz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.