Aktuális

Hatalmas káosz várható az Üllői úton az új kerékpársáv miatt – Veszélyes betontömbökkel jelölik a leválasztott részt

Kóré Károly

Létrehozva: 2020.04.29.

Alig veszik igénybe a biciklisták az Üllői úton kialakított kerékpársávot. A Bors a reggel 7-8 óra közötti csúcsidőben helyszíni szemlét tartott, és mindössze 12 drótszamarat számolt össze, miközben egyértelműen látszott: a leszűkült sugárút bajosan szolgálja ki a veszélyhelyzet ellenére sem csekély gépjárműforgalmat.

Bármikor eluralkodhat a káosz az Üllői úton. Budapest egyik leghosszabb, ezáltal legjelentősebb sugárútján mindig is látni lehetett kerékpárosokat. Igaz, ők eddig csak az út szélén közlekedhettek, bár a létszámukat figyelembe véve megállapítható, hogy ez a lehetőség bőven ki is elégítette az igényeket.

Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely azonban zöld várost ígért, és úgy döntött, hogy a személyes hobbiját előnyben részesítve kerékpársávokat alakíttat ki a belvárost átszelő úton. Hogy mit szólnak ehhez a forgalomban résztvevők? Az intézkedést vegyes érzésekkel fogadták. Mint ahogy azt is, hogy a kerékpársávot néhol egy-egy méretes betontömbbel jelölték meg. Ha egy autós nem figyel kellőképpen, könnyen neki csapódhat. Ettől egyébként néhányan tartanak is.

Egy Róbert nevű férfi egész életében az Üllői úton lakott. Most sem szeretne elköltözni a Józsefvárosi lakásából, mint mondja, szinte elringatja a forgalom ablakon át beszűrődő zaja.

– Nekem kell az élet, a pörgést szeretem! A dugóktól viszont sikítófrászt kapok! Amikor láttam az útfestő munkásokat, akik a kerékpársávokat kialakították, már rosszat sejtettem. Ez az útvonal még a mostani hetekben is jócskán kihasznált, ezért a leszűkítése átgondolatlan. Autóval járok munkába, és bizony most reggel bedugul az üllői – mondta a Borsnak a férfi.

Miközben az Üllői út Ferenc körúti szakaszán sétáltunk, arra figyeltünk, hány kerékpáros suhan el előttünk. A két oldalon egy óra alatt csupán 12 biciklist láttunk, ráadásul ez a szám a két oldal együttes forgalmát jelenti.

Gábor gyakorlott kerékpáros.

– Ahova csak tehetem, bringával megyek. Az Üllői úti kerékpársáv most biztonságosan és jól használható – mondta és elárulta, korábban is biciklivel közlekedett az érintett szakaszon. Hasonlóképpen nyilatkozott még több kerékpáros is, akiket sikerült egy-egy piros jelzés erejéig szóra bírnunk.

– Örök a konfliktus a biciklisek és az autósok között. Remélem, most nem szabadulnak el jobban az indulatok. Én mindig is odafigyeltem a kocsikra, és magam is azt vallom, hogy a kerékpárosok elgázolásánál a legtöbbször a biciklisták a figyelmetlenek. Remélem, hamar véget ér a veszélyhelyzet, és a kerékpársáv kialakítása csupán ideiglenes. Most még úgy ahogy, halad a gépjárműforgalom, de az élet helyrezökkenésekor az oldalankénti két sáv tuti nem lesz elegendő – magyarázta Ottó.

Zoltán jelenleg saját célra használja a taxiját. A kocsit éppen szervizbe vitte, amikor találkoztunk.

– Mindenkinek jogában áll olyan eszközzel közlekedni, amilyennel szeretne. Én nem vagyok a kerékpárosok ellen, de az biztos, ha több biciklis jelenik meg az Üllői úton, jobban oda kell rájuk figyelni.

Ferenc ugyancsak tolerálja a kerékpárok jelenlétét, de maga is úgy gondolja, hogy egy forgalmas úton biciklizni veszélyes.

– Nekem még nem volt balesetem, de tudom, hogy vezetés közben mindenre figyelni kell. Amíg nincsenek dugók, nem zavar a kerékpársáv, de ha sietnem kell valahova, szeretnék haladni – szögezte le a férfi.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek