Hagyták meghalni, hogy kihasználhassák

Hagyták meghalni, hogy kihasználhassák

csalók
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 20. 11:40
Vádat emeltek három ember ellen, akik azért, hogy a pénzéből a saját megélhetésüket biztosítsák, egy időskorú, beteg férfit kihasználtak, végül annak halálát is okozva.
Bors

A vád szerint a három vádlott korábban közös albérletben lakott a cselekmény idején közel hetvenéves, mindkét lábának amputálása után tolószékbe kényszerült férfival. A bankkártyáját a vádlottak használták, igaz, abból akkor még áldozatuk eltartásáról is gondoskodtak.

Az idős ember lehetőségeihez mérten többször is megpróbált kiszabadulni, azonban a banda tagjai mindig el tudták érni, hogy a sértettet végül visszavigyék éppen aktuális közös albérletükbe, de egyre kevésbé viselték gondját. Végül a vádlottak már teljesen elhanyagolták a beteg ember addig is minimális gondozását, aki ennek következtében ismét kórházba került, ahol az állapotán sikerült javítani, illetve a vádlottaknál maradt bankkártyáját is le tudták tiltani.

Az elkövetők közül ekkor ketten – a rokonának kiadva magukat – meglátogatták a kórházban a férfit, majd azzal az indokkal, hogy kiviszik cigarettázni, kitolták, ezt követően először egy, Budapest belvárosában lévő bankfiókhoz szállították, ahol 100.000 forintot felvetettek vele a számlájáról, majd új, vidéki albérletükbe vitték.

Az albérletben azután már egyáltalán nem gondoskodtak a betegről, s mivel állapota rosszabbodása ellenére sem hívtak hozzá orvost, így az mindezek következtében elhunyt.

A halála után a vádlottak a halott férfit egyszerűen kitolták a tolószékében az albérletük közelében lévő erdőbe, majd otthagyták. Az ügyben nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pest Megyei Főügyészség az elkövetők ellen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.