Autójából is irtsa ki a vírusokat!

Autójából is irtsa ki a vírusokat!

vírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 02. 13:00
A jelenlegi helyzetben aki teheti, inkább az autós közlekedést választja. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a gépkocsi belsejéből is ki kell irtani az esetleg már bejutott vírusokat. A felsorolt pontokra különösen ügyeljen.
Bors

Világszerte és itthon is szigorú intézkedéseket kellett meghozniuk a szakértők javaslatára a vezetőknek, hogy minél hatékonyabban védekezhessünk az új koronavírus ellen. Ebben a tisztaság kulcsfontosságú, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az autónk olyan terület, ahol a sofőr és az utasok egyaránt rengeteg felülethez hozzáérhetnek, méghozzá minden egyes utazás során, figyelmeztet az origo.hu. Körbejártuk, hogy a kocsink mely részeit kell a megszokottnál gyakrabban fertőtleníteni.

Vannak olyan helyek, melyeket minden alkalommal megérintünk, mikor be­ülünk a járműbe, ilyen például a kilincs, a biztonsági öv, a kormány. Így ezek a leginkább fertőző területekké válhatnak a járvány idején. Szerencsére nem kellenek különleges csodaszerek a kocsi egyszeri alapos kitakarításához és azt követően a gyakran érintett felületek rendszeres fertőtlenítéséhez.

Kívülről kezdjük

Mossuk le a kocsit a szokásos módon. Viszont egyes részeire szánjunk egy kicsit több időt. Külön fertőtlenítsük le az ajtókilincseket, ezt egyébként minden beszállás előtt érdemes megismételni. Az ablakkeretekről és a tető teljes felületéről se feledkezzünk meg! A csomagtérajtó kilincsét is nap mint nap használjuk, így azt is fertőtlenítsük. Az üzemanyagtöltő nyílásfedelét és a kerékszelepeket se hagyjuk ki a nagytakarításból. Ezt követően már elég lesz csak a gyakran használt felületeket tisztán tartani.

Naponta törölje le:

Kívülről:

ajtókilincsek, ajtókeret

Belülről:

kilincsek és fogantyúk, elektromos ablakemelők gombjai, ajtózsebek, biztonsági övek és csatlakozóik, kormánykerék, ülésállítás gombjai vagy karjai, kapcsolókarok, szellőzőnyílások, műszerfal, kulcsok, sebességváltó, kézifék, rádió és fűtés/klíma kezelőszervei, kesztyűtartó és egyéb tárolórekeszek, pohártartók, visszapillantó tükör, kabinvilágítás, fejtámlák, ülészsebek

Vírustanya a kormánykerék

Autóval általában olyan helyre megyünk, ahol másokkal is találkozhatunk. Például boltba, ahol óhatatlanul is hozzáérünk olyan dolgokhoz, amihez mások is. A kocsink utasterében meg kevés olyan dolog van, amit ne érintenénk meg akár csak egy rövid út során is. A legfontosabbak a kormánykerék és a biztonsági öv. Ezért az a legbiztonságosabb, ha indulás előtt azonnal lefertőtleníti ezeket egy szappanos vagy fertőtlenítőszerrel befúj törlőkendővel. Ezután a műszerfalat és a kapcsolókat is, valamint azokat a kis tárolóhelyeket, ahová a telefonját, és az aprópénzt vagy a kulcscsomóját teszi. Fontos, hogy a higiéniás szabályokat az egész család tartsa be és ha hozzáértek valamihez, akkor azt fertőtlenítsék.

Elég kint a maszk

Amíg nem érintkezünk idegenekkel, addig felesleges viselnünk a maszkunkat, csak beszennyezzük azt – hívják fel a figyelmet a szakértők. Ez azért fontos, mert az egyszer használható, nem mosható maszkokat háromóránként cserélni kellene, mert a lélegzetünktől átnedvesedik a felülete és nem véd már. Azzal, hogy olyan helyen is viseljük, ahol egyedül, vagy a velünk egy háztartásban élőkkel vagyunk, csak rövidítjük az élettartamát.

Az alkohol öregíti a gumis felületeket

A lakás tisztán tartásához használt szerek megfelelőek a kocsi fertőtlenítésére is. A műszerfalat és az egyéb műanyag felületeket áttörölheti fertőtlenítő kendővel, vagy fertőtlenítőszeres ronggyal. Jobb, ha nem alkoholosat használ, ugyanis az hamarabb öregíti a gumis felületeket. A kárpit tisztán tartásához is nyugodtan használhatja a kanapén alkalmazott szereket. A biztonság kedvéért, mielőtt nekiáll a takarításnak, egy kevésbé feltűnő helyen próbálja ki a bevetni kívánt fertőtlenítőt, nehogy foltos legyen tőle az ülés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.