Anyósa kertjében futotta le a maratont Bence

Anyósa kertjében futotta le a maratont Bence

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 21. 12:30
Összesen 527 körből állt Cselik Bence maratonja, amit a veteményesek és a gyümölcsfák között futott le.
B. B.

Az már bizonyos, hogy ha valakit, hát a pécsi egyetem adjunktusát, dr. Cselik Bencét sem a sportolói kedve, sem a kreativitása nem hagyta cserben még a kijárási korlátozás idején sem. Az egyetemi tanár ugyanis a karanténidőszak ellenére sem volt hajlandó felhagyni a futással, olyannyira, hogy úgy döntött:  lefutja a maratont, méghozzá nem is akárhol, hanem az anyósa hátsó kertjében, a veteményesek és a gyümölcsösök között.

– Az egyik ismerősöm hívott ki a vécépapírral dekázásra, de sehogysem ment. Azonban láttam, hogy külföldön a karanténban többen is lefutották a maratont házon vagy kerten belül, ez adta az ötletet, testhezállóbb is volt – mondta el a Borsnak Bence. A férfi ugyanis nem kezdő a futásban, már több maratonon is túl van, sőt, még az Iron Man versenyt is teljesítette már. Mivel Bence és felesége panelban laknak, ezért esett a választása az anyósa kertjére.

– Klasszikus konyhakert, a háromnegyede veteményes és gyümölcsfás, így külső, 80 méteres körön kellett mennem, a fák és a bokrok között – mesélte az ország első karanténmaratonistája, aki végül 527 körrel és 4 óra 43 perccel teljesítette a távot.

– Jobb időt mentem, mint azt előre saccoltam, ugyanis azért nem egyszerű a kertben futni, a huszadik kör környékén pedig elvesztettem a fonalat, onnantól a feleségem és az anyósom számolta, százas blokkokban a köröket – mondta Bence. Elárulta, hogy részben tisztelgésnek, részben egy jó bulinak, részben viszont motivációnak szánta az általa „karatonnak” elnevezett kihívást, ugyanis az egyetemen ő maga is oktat a sport jótékony hatásairól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.