Anyja nem hallhatta zenélni Szörényit

A Kossuth-, és Erkel Ferenc- díjas Szörényi Levente 75 éves lett. A beatkorszak ikonikus alakja, az Illés, majd a Fonográf zenekar gitáros-énekese nem csaphatott óriási bulit, de így is boldog volt.

– Főleg azért, mert sok hónap után meglátogatott a családom – mesélte vidáman. – Maszkban voltam, és előre nevettem, hogy a tortát, hogy tolom át rajta. A tortát az unokáim készítették, a tizennégy éves Szellő sütötte a lapot, a hétéves Villő keverte a krémet. Hát kell énnél több? Az is jólesett, hogy a közösségi oldalakon közel kétezren gratuláltak.

A karantén nem viseli meg különösebben, mivel hosszú ideje él egy hatezer négyzetméteres telken, távol a világ zajától. 

– Szinte semmi sem változott, eddig is maximum a gyerekekhez mentem. Vörösváron mindent megtalálok, az tőlem negyedóra. Itt a faluban pedig lemegyek a boltba. Nekem ez nem különleges helyzet. Kelenföldön voltunk lakótelepi gyerekek, a Visegrádi utcából, egy polgári lakásból költöztünk oda a szüleinkkel. Sokszor eszembe jut, hogy a lakásban élőknek most milyen szörnyű lehet. Átéltem, naponta eszembe jut.

Majd arról mesél, hogy Ausztriában született, egy gyönyörű, tóparti városkában, Gmundenben, mert az anyai nagypapája, aki a pénzügyminisztériumban dolgozott, 1944 nyarán államtitkár lett, de a politikai helyzet miatt hamarosan jobbnak látta elhagyni az országot.

– A többiek továbbmentek, de mi '45 őszén hazajöttünk, mert édesanyám így döntött. Nehéz megmagyarázni, miért. Lokálpatrióta volt, nagyot kockáztatott, nem a bizonytalant választotta – mondja, majd tovább mesél a kivételes akaraterejű asszonyról.

– Anyám gyerekkora óta siket volt, mégis kertészeti főiskolát végzet, és beszélt nemcsak magyarul, hanem franciául, és németül is. A szülei látták benne az akaraterőt, a tehetséget, a kíváncsiságot, ezért mindent megtettek érte. Bárczy professzortól lufival elsajátította a légrezonanciát, így ta­nult meg beszélni, olvasni. So­sem hallott minket ze­nélni, de eljött a koncertjeinkre.

Szabolcs játékát, mivel ő basszusgitáros, a szék karfáján érzékelte. Nagyon szerették a klubban a zenekar körül, csodálatos társasági ember volt. Apám harminc éve halt meg, onnantól egyedül élt ott a Tétényi úti lakásban. Mindent el tudott intézni, megtanulta a mobilt kezelni, sms-ezett. Gyakran elhoztam ma­gamhoz, legyen velem. Elvittem vacsorázni, ő meg csapkodta az asztalt a politikán háborogva. Nevetve kértem, anya, in­kább az unokákról beszélgessünk. Ki­lenc­ven­hét éves koráig élt.