Aktuális

A volt Vasas-kapus szerint 98 százalék a túlélési esély

Sz. S.

Létrehozva: 2020.04.03.

Bár Belgiumban meredeken emelkedett a vírusfertőzöttek száma, Kenderesi István szerint nincs ok pánikra.

Forrás: Facebook

Naprakész a járványügyi statisztikákban Kenderesi, a Vasas egykori futballistája, akit a 25 ezres Andenne-ben, belgiumi lakóhelyén értünk el.

Mészöly Kálmán egyik legjobb barátja elújságolta: az országban március 22-én 78 fertőzöttről tudtak, és négyen haltak meg, március utolsó napjára már 11.200 volt a fertőzöttek száma 502 halálos áldozattal.

Brüsszeltől 30 kilométerre, Jambes-ban készítik a vírustesztet, amely 75-85 százalékos biztonsággal mutatja, ki hordozza a koronát – citál egy részletet a 78 éves egykori futballista, aki 1966-ban magyar bajnok volt a Vasassal.

– Egy liége-i virológus professzor úgy kalkulál, legalább 400 ezer belga polgár nem tudja azt, hogy vírushordozó, de igen jó az esélye a túlélésre. Úgy 96-98 százalék egészségesen jön ki a ragályból, két százalékra saccolja a halált.

Az amúgy egykori Fradi-nevelésű játékos azt tanácsolja Magyarországnak: az emberek szigorúan tartsák be a kormányzati biztonsági előírásokat, amint most már a belgák is ezt teszik.

A fiamat, az egykori nyolcszoros magyar ifiválogatott labdarúgó Ferencet féltem, mert általános orvosi képesítéssel a zsebben napi 12 órát harcol a kórházban a járvánnyal.A belga polgárt szigorúan regulázza az ottani rendőrség, tudniillik aki nem tudja igazolni, hogy miért tartózkodik közterületen, azt először 250 euróval büntetik, és ez az összeg eljuthat az ötezerig, a krónikus visszaesők pedig kőkemény börtönbüntetéssel számolhatnak.

– Téveszme, hogy csak az idősebbek vannak veszélyben, ugyanis a minap egy 12 éves belga gyermek is életét vesztette.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól