A világon körülbelül 400 ezer bogárfajt tartanak számon, Magyarországon ebből úgy tízezer faj fordul elő. Ha sorba állítanánk az állatokat, minden negyedik bogár lenne. Nem csoda, hogy a népi jóslásokban is nagy szerepet kaptak, és híres magyar költőinket, íróinkat is megragadta egy-egy különleges ízelt lábú. A meséinkben is fontos szerepet töltenek be.
– Hogy pontosan hány bogár él hazánkban, nehéz lenne meghatározni, mert folyamatosan fedezünk fel új fajokat, és a klímaváltozás miatt nálunk nem őshonos fajok is megtelepednek – kezdte a Borsnak Sár József entomológus. Ő maga is tizenhárom eddig nem ismert bogarat fedezett fel. Segítségével összegyűjtöttük a hazai bogárfajok leghíresebbjeit és legszebbjeit.
Szarvasbogár
Egykoron afrodiziákumként tartották számon, számos más a nünükék családjába tartozó rokonaival egyetemben. A belőle készült főzetet, vagy szárított formában, porrá őrölt pajzsát szerelmi varázsszerként fogyasztották. Hazánkban védett, eszmei értéke 10 ezer forint. 2017-ben az év rovarának választották.
Hétpettyes katicabogár
A mondák és mesék kedvelt bogaras szereplője. Mindig aranyos szereplőként vesz részt a történetekben, de valójában ragadozó állat. Ettől hasznos is, a levéltetvek, a gyümölcslegyek, atkák és más növényi kártevők nagy pusztítója. Sárgás nedvet ad ki magából. Egy fiatal madár, ha elkapja, akkor azonnal kiköpi, mert nagyon rossz íze van. A legismertebb bogaras mesehős mára már veszélyben van. A harlekinkatica kiszorítja őket, ha nincs tápláléka, megeszi a lárváit is.
Szentjánosbogár
A mesékben mindig ők mutatják az utat az eltévedt embereknek. A Szaffi (1985) című mesében Cafrinka a boszorkány hívására a szentjánosok az asztal fölé repülnek, csillár gyanánt világítanak. A belőlük kiáramló fényt kémiai úton állítják elő, ezeket felvillantva csábítják ma-gukhoz a nőstényeket. 2015 év bogara a nagy szentjánosbogár volt.
Pompás virágbogár, rózsabogár
Az egyik legszebb, de biztosan a legnagyobb, bogárfaj itthon. Ámulatba ejtő küllemét fémes zöld színének köszönheti. Idősebb tölgyesekben honos. Érdekes még benne, hogy repülés közben kitin- páncélos szárnyait nem tárja ki. Teste oldalán van egy csap, ahol kitárja repülő szárnyait.
Nagyfejű csajkó
Ganétúró faj, az év ezen szakaszán már találkozhatunk velük, egészen áprilisig. A szőlőkben élnek: mély árkokat ásnak, friss hajtásokat gyűjtenek be. Ezeken nevelik a lárváikat, és hevesen védelmezik.
Havasi cincér
A legszebb hazai bogár, kék színű. Itthon védett állat, az eszmei értéke 10 ezer forint. A Bükkösben honos, június–augusztus között szántja az eget. 2019-ben a közönség ezt a fajt választotta az „Év rovarának”.
Pézsmacincér
A Magyarországon élő cincérek legszebbje, az ártéri füzesekben elterjedt. Zöld színű állat, olyan illatanyagot ereszt ki magából, ami nem túl kellemes, ezzel tartja távol az ellenségeit, általában a madarakat, így kevésbé támadják meg. Szintén védett, eszmei értéke ötezer forint.
Bőrfutrinka
Nem csak hazánkban, de közép-európai viszonylatokban is a legnagyobb ter- metű futóbogár a maga négycentis hosszával. Országosan elterjedt, ragadozó bogár. Éjszaka jár zsákmányért, kedveli a rovarokat, gilisztákat. Ha valaki hozzá szeretne érni, akkor kellemetlen vegyi anyagot spriccel ki, ami szembe kerülve erősen csíp.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.