Tallósi: londoni különszoba után vírusteszt a Szent Lászlóban

Tallósi: londoni különszoba után vírusteszt a Szent Lászlóban

vírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 19. 19:15
Őszintén reméljük, hogy Tallósi Péternek nincs komoly baja.
Sz. S.

A 81 kg-ban szereplő válogatott bokszoló náthásan utazott a kurtán-furcsán félbeszakadt európai londoni olimpiai selejtezőre, és az első fordulóban vereséget szenvedett a koszovói albán, de svéd színekben szereplő Lindon Nuhától.

Megfázásom miatt elővigyázatból egyágyas szobát kaptam az angol főváros szállójában – nyilatkozta Tallósi. ­

– Edzőim azt ajánlották, inkább ne vállaljak meccset, lépjek vissza, de végül saját felelősségemre küzdöttem. Bár most nincs különösebb panaszom, a náthám javul, de azért hazaérkezésünk után elmegyek a Szent László-kórházba egy korona-tesztre.

Hír még a válogatott háza tájáról: a 91 kg-os Szellő Imre edzésben van, és vállalná a május 13. és 24. közöttre kiírt párizsi világselejtezőt. Ismert, az ugyanebben a súlycsoportban szereplő Hámori Ádám az első fordulóban kiesett Londonban.

­Pár héttel ezelőtt arról beszélgettem a szövetségi vezetőkkel, hogy ha Ádám Angliában nem jár sikerrel, én juthatok szóhoz – nyilatkozta az egykori profi bunyós Szellő.

– Egyelőre nem értesítettek arról, lesz-e személyi változás e súlycsoportban. Bár a koronavírus miatt a szentesi bokszedzéseimet szüneteltetem, de ceglédi otthonomban azért kőkeményen készülök.

Persze kérdés, a párizsi selejtezőt esetleg lefújják-e amint az hírlik vagy átteszik június végére? Addig az is eldőlhet, hogy Hámori jut újabb bizonyítási esélyhez vagy Szellő lép ringbe a 91 kg-ban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.