Székesfehérvár leállította a fizetős parkolást, Karácsony szerint Budapesten ez terjesztené(!) a járványt

Székesfehérvár leállította a fizetős parkolást, Karácsony szerint Budapesten ez terjesztené(!) a járványt

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 20. 13:47
Több európai és amerikai nagyvárosban – köztük Bécsben – az első intézkedések között tették ingyenessé a parkolást. Több magyar nagyvárosban, például Esztergomban és Székesfehérváron is azonnal intézkedett a polgármester a parkolás ingyenessé tételéről, hogy ezzel is segítsen a járvány megfékezésében. Az érv nyomós, akár a parkoló automatákba történő pénzbedobás is terjesztheti a kórt.  A zsúfolt tömegközlekedés mindenképpen. Karácsony Gergely ezt éppen fordítva látja.
Bors

A tömegközlekedési eszközök használata most kockázatos, hiszen óhatatlanul is több ember összezsúfolódását, így fertőzésveszélyt jelent. Az osztrák főváros ezért már napokkal korábban úgy rendelkezett, hogy tízezer parkolóhelyet ingyenessé tesznek, a parkoló zónákat is felfüggesztették. Több hazai nagyváros is díjmentessé tette a parkolást, például Esztergomban és Székesfehérváron sem kell fizetni.

Esztergom volt az első

Az esztergomi polgármester, Hernádi Ádám a Ripost megkeresésére azzal indokolta az intézkedést, hogy jelen helyzetben fokozott felelőssége van a városvezetésnek. Szerinte a parkoló-automaták használata, a pénzérmék bedobálása is terjesztheti a betegséget.

„Az országban elsőként mi függesztettük fel a fizetős rendszert. Ingyenessé tettük a parkolást, a nap bármely szakában.” – nyilatkozta a polgármester.

„Ennek az az oka, hogy a parkoló-automatákat naponta rengeteg ember használja, mindannyian megérintik és maga a készpénzhasználat, az érmék megfogása sem veszélytelen. Ez egy olyan döntés, amire ráhatásunk volt, és amit nekünk kellett meglépni a fokozott biztonság érdekében.

Székesfehérváron a  megkeresésére – a polgármester dr. Cserpalkovics András kihangsúlyozta:

- Fontosnak tartjuk, hogy a járványos veszélyhelyzetben, aki csak teheti, maradjon otthon, akinek azonban muszáj kimozdulnia, az lehetőleg inkább saját autóját használja. Ezt segíti a parkolási díj időszakos eltörlése – indokolta a döntést a székesfehérvári polgármester. - Ezzel is hozzá tudunk járulni a járvány megfékezéséhez.

Na és Budapest? Az ingyenes parkolás növeli a járványveszélyt?

Megkérdeztük a fővárosi polgármesteri hivatalt, miért nem segítik sokak kérése ellenére a járvány elleni védekezést ingyenes parkolással? Meglepő válaszokat kaptunk. Szerintük például nem csökkent számottevően az utcai forgalom, miközben ezt mindannyian másképp látjuk. Ők nem látnak veszélyt a parkoló automaták és a készpénz használatában sem.

Budapesten egyelőre nem csökkent érdemben az autós forgalom, az otthonmaradók pedig értelemszerűen egész nap használnak parkolóhelyet otthonuk közelében. Így amennyiben ingyenes lenne a parkolás, káoszt okozna a városban, ez pedig növelné a járványveszélyt – közölte Karácsony Gergely kommunikációs igazgatója, Rényi Ádám.

Csakhogy a bécsi példa egyáltalán nem ezt mutatja. Az osztrák fővárosban, ahol ingyenes a parkolás, nyoma sincs káosznak az utcákon, sőt több híradás arról számol be, hogy könnyen találni szabad helyeket. Így az emberek kevésbé veszik igénybe a gyakran zsúfolt tömegközlekedési eszközöket. Ezzel is csökken a fertőzésveszély.

(Ripost)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.