Hat és fél évvel a kegyetlen gyilkosság után csütörtökön a bíróság elé áll a soroksári családanya meggyilkolásával vádolt R. Szilveszter. A tárgyalás mély sebeket szakít fel Gyurik Krisztina özvegyében, Kardos Lajos legrosszabb rémálma válik valóra, hiszen a bíróságon mindenképp találkoznia kell felesége feltételezett gyilkosával.
Az előkészítő ülés után egy bírócsere miatt öt hónapot kellett várni az első tárgyalásra, de két nap múlva a vádlott és a tanúk meghallgatásával elindul az országos érdeklődés övezte per. A Bors információi szerint az áldozat szüleit, az özvegyet és annak szüleit is beidézték a bíróságra.
Soha nem szeretnék egy levegőt szívni Krisztina gyilkosával, ezért az ügyvédemmel kértük a bíróságot, hogy a vallomásomat a vádlott távollétében vegyék fel. Nagyon remélem, hogy a bíró figyelembe veszi a kérésemet és sikerül ezt megoldani
– szögezte le hétfőn a Borsnak Kardos Lajos, akit a csütörtöki ülés mellett a következő, 24-ei tárgyalásra is be-idéztek. Az özvegy úgy tudja, a második alkalommal valaki másnak a vallomására kell majd reagálnia. Kardos Lajos szülei – mozgáskorlátozott édesapja egészségügyi állapota miatt – igazoltan maradnak távol a tárgyalásoktól.
Az özvegy jogi képviselője, dr. Parti Ágnes a Borsot arról tájékoztatta: a büntetőeljárási törvény alapos indok esetében lehetőséget ad arra, hogy a vádlott távollétében hallgassák ki a tanúkat.
Kardos Lajos érthetően borzasztó nehezen dolgozza fel a történteket, de ettől még nem kötelező a bíróságnak számára pozitív döntést hoznia. Lehet, hogy a bíró látni akarja a reakciókat a vallomások közben, hiszen ilyenkor a tanúk és a vádlott is észrevételeket tehetnek.
A beadványunkra a bíró azt közölte, hogy a tárgyaláson fog erről dönteni, így ha csak egy kis időre is, de Kardos Lajos kénytelen lesz találkozni a vádlottal – magyarázta a Borsnak az ügyvéd. Hozzátette: kivezetés esetén sem csorbulnak a vádlott jogai, a visszatérése után kötelező ismertetni számára az elhangzottakat.
Csütörtökön tehát indul a per, megjósolni sem lehet, hogy a vádlott és a tanúk miképp reagálnak egymás jelenlétére. Azt mindenesetre utóbbiaknak nem árt tudniuk: amennyiben megtagadják a vallomástételt, rendbírsággal sújthatók, aminek az összege a több százezer forintot is elérheti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.