Övére akasztotta fel magát a negyedikes

Övére akasztotta fel magát a negyedikes

kisgyerek
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 07. 09:30
Nadrágszíjára akasztotta fel magát egy tízéves fiú a baranyai Kozármisleny általános iskolájában szerdán. Az eset tornaórán történt, társai időben megmentették az életét.
Bors

Jelenleg jól van és otthon lábadozik az a pécsudvardi fiú, aki szerdán akart véget veti életének a kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskolában. Az intézmény diákjait megdöbbentette a tragédia.

– Azt hallottuk, hogy valami gyakorlatot elrontott és rossz jegyet kapott, ezért akasztotta fel magát – mondta lapunknak az egyik felsős diák. Szemtanúk szerint több gyakorlatot is elrontott, az egyik ilyen után kiszaladt és azt kiabálta, hogy öngyilkos lesz, de a társai nem vették komolyan, csak nevettek rajta. Nem sokkal később két fiú mégis utánament, de akkor már megtörtént a baj. Az osztálytársaik szerint saját övével akasztotta fel magát és habzott a szája amikor rátaláltak.

Az ügyben az iskola vezetője nem nyilatkozik, csak a közösségi oldalon ír az esetről.

„A kisgyerek és családja romokban hever” – írta egy tanárnô a közösségi oldalára, de az estről nem akart lapunknak nyilatkozni a kisfiúra és családjára tekintettel. „Pont elég bajuk van, sok kisgyereknek a mentális állapotát kell most megtámogatni, nem feltétlen a mé­diacirkuszra van szükség” – írta a pedagógus.

A település polgármestere szerint az legnagyobb gond, hogy másfél óra elteltével hívtak csak mentőt a negyedikes tanulóhoz. Bíró Károly polgármester csak reméli, hogy az iskola nem akarta eltusolni az ügyet.

– Bár ezt erősítheti, hogy a kisgyerekeknek meg azt mondhatták, hogy otthon ne beszéljenek a traumáról a szüleikkel – mondta lapunknak a polgármester, aki tegnap kezdeményezte a baleset minden részletének kivizsgálását a tankerületnél. Információnk szerint a diák már nem először próbálta eldobni az életét, nem az iskolai teljesítménye, hanem szociális körülményei miatt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.